Lynda Rutledge

Zsiráfokkal nyugatra

Érzelmes és lebilincselő regény, amit két zsiráf hihetetlen, valós története ihletett, akik a címlapokra kerültek, és a világválság Amerikájában meghódították az emberek szívét. Woodrow Wilson Nickel 105 évesen érzi, hogy élete rövidesen a végéhez közeledik. Amikor megtudja, hogy a zsiráfok kihalófélben vannak, felidézi életének egy felejthetetlen szakaszát, hogy ne vigye magával a sírba. 1938-at írunk. A nagy gazdasági világválság még tart. a gondoktól űzött emberek pedig csodára vágynak. A csoda két zsiráf alakjában érkezik, és hajón. Az állatok túlélnek egy hurrikánt, aztán tizenkét napot egy különleges teherautóban, hogy a San Diegó-i állatkertbe szállítsák őket mint Dél-Kalifornia első zsiráfjait. A volán mögött a fiatal Woodrow ül. A valós események által inspirált történetben igazi és fikciós szereplők keverednek, köztük a világ első állatkerti igazgatónője, egy rejtélyes múltú mogorva öregember, valamint egy titokzatos fiatal fotósnő. Részben kalandregény, részben történelmi saga, részben a felnőtté válás szerelmi története. Arról is szól, mit tanulhatunk az állatoktól, és milyen változásokat hozhat az idő múlása, és hogy miért fontos továbbadnunk a történeteket, mielőtt túl késő lenne. Az év leglenyűgözőbb utazása – két zsiráf hihetetlen, mégis igaz története alapján. Éld át, és vidd magaddal a szárnyalását! „Tökéletes egyensúly fikció és történelem között.” – Sarah Felbin, POPSUGAR Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen! Felnőtteknek ajánljuk!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 360
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 418 g
Méretek (Sz-M-H) 136-204-29
EAN 9789635975525
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A Búbánat-völgyön át
-8%
Pion István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Az ajtó (új kiadás)
-8%
Szabó Magda
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Áttetsző viszonyok
-8%
Krusovszky Dénes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
8,15 €
A tót atyafiak - A jó palócok - Osiris Diákkönyvtár
-8%
Mikszáth Kálmán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
A szegények iskolája - Helikon Zsebkönyvek 150.
-8%
Márai Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
A másik én
Csáky Pál
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,00 €
Elisabeth - A dinasztia árnyékában
-8%
Vas Viktória
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Sivatagi só
-8%
Szalay Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,00 €
14,72 €

Korábban megtekintett: