Tracy Wolff

Kísértés

Végre fény derül arra, mi történt Grace-szel abban a néhány hónapban, amelyről semmi nem maradt meg az emlékezetében… Miután a lány megpróbálta megvédeni szerelmét akár az élete árán is, egy sötét szobában eszmél. Nem tudja, hol van, hogyan került ide, és ami még ennél is rosszabb, nincs egyedül. Egy olyan szörnyeteggel kell együtt élnie, akitől a többi szörny is retteg, Jaxon pszichopata bátyjával, Hudsonnal, amíg ki nem találják, hogyan jussanak vissza a Katmere Akadémiára. Amikor a menedékhely egy támadás következtében lakhatatlanná válik és menekülniük kell, egy egészen különös világban találják magukat. Össze kell fogniuk, ha túl akarják élni ezt a kalandot, ugyanis a másvilágbeli Grace és Hudson felbukkanását egyesek súlyos hibának, mások viszont nagyszerű lehetőségnek látják. Mindeközben arra is rá kell döbbenniük, hogy valami összeköti őket - valami, ami erősebb a félelemnél, és veszélyesebb bármi másnál, mint amivel eddig dolguk volt. Tracy Wolff Sóvárgás-sorozatának ötödik kötete a Sóvárgás és a Vonzódás cselekménye között játszódik. Az ebből a kötetből megismerhető események teszik teljessé Grace Katmere Akadémián eltöltött idejét, és mutatják be az elképzelhetetlent: Grace és Hudson első egymásra találását.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Cartaphilus Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 688
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 900 g
Méretek (Sz-M-H) 142-215-53
EAN 9789632669304
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Szégyen
-8%
Lina Areklew
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Hóvakság - Skandináv krimik
-8%
Ragnar Jónasson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
15/33 - Maradj életben!
-8%
Shannon Kirk
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Intrika Amalfin
-8%
Anders de la Motte
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A harag
-8%
Alex Michaelides
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Inferno (4. kiadás)
-8%
Dan Brown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Tökéletesen helytelen - Fogoly 1,5 (éldekorált)
-8%
Sarah Rivens
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
A Napsugárház
-8%
Penelope Slocombe
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €