Gábor László

"Te ismered a házam…" - Híres lakók, beszélő helyek

Egyszerű olvasóként (vagy nézőként, hallgatóként) mindig érdekelt, hogy legendás művészeink hogyan élték mindennapjaikat, milyen szokásaik voltak, milyen körülmények között éltek, egyáltalán: milyen emberek voltak. Ha egykori lakóhelyüknél jártam, megpróbáltam erről minél többet megtudni, a fennmaradt információk azonban gyakran töredékesek voltak, s nem is voltak elérhetők egyetlen forrásból. A kortársak beszámolói, visszaemlékezések, korabeli újságcikkek és egyéb élmények után néha elég messzire jutottam és valóságos időutazásban volt részem. Az ismeretek ugyanis pillanatok alatt életre kelnek azokon a helyeken járva, ahol ők éltek, azokat a tárgyakat megérintve, amelyeket ők érintettek. A tér ugyanaz, az idő pedig – kis képzelőerővel – beutazható. Hiába telt el adott esetben száz év, ma is kézzelfogható ezeknek a helyeknek a kisugárzása, pedig néha nem is őrzi más az egykori lakó emlékét, mint egy pár soros, megkopott kőtábla. Az elkészült kötet még azok figyelmét is lekötötte, akik amúgy kevésbé vagy egyáltalán nem fogékonyak a színházra, irodalomra. Sőt, miután ebbe a különleges vendégségbe csöppentek, érdeklődővé váltak, elkezdték vendéglátóik verseit olvasni vagy filmjeit nézni. A kiadvány ennek kiterjesztésérére tett kísérlet. Bízom abban, hogy valamilyen formában visszafelé is működik majd és az időutazók megosztják velem (velünk) a saját utazásaik élményeit. A kép így lesz egyre teljesebb. S talán az sem baj, ha a hiányzó kockákat néha a képzeletünk illeszti a helyére.

Nyelv magyar
Kiadó Szülőföld Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 320
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 1100 g
Méretek (Sz-M-H) 190-240-40
EAN 9789636680060
Szállítási idő 4-6 munkanap

További termékek a kategóriából:

The Best Men - A legjobb pasik
-10%
Lauren Blakely
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Anything You Can Do - Majd én megmutatom
-10%
R. S. Grey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,80 €
10,62 €
Specials - Különlegesek - Csúfok 3. (új kiadás)
-10%
Scott Westerfeld
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
12,96 €
Szeretlek anya - Inspirációs könyv jegyzeteléshez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
Heart Bones - A szív csontjai
-10%
Colleen Hoover
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,75 €
14,18 €
A méhészinas - Sherlock Holmes és Mary Russell nyomoz
-10%
Laurie R. King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,38 €
Sixteen Souls - Tizenhat lélek
-10%
Rosie Talbot
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A Sziget Királynője
-10%
Vanessa Riley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,42 €