Ruby Dixon

Barbarian Alien

Liz Cramer esküszik arra, hogy kideríti, hogy szabadulhat erről az idegen bolygóról, amin a többiekkel ragadt, de aztán megismerkedik Raahosh-sal, a hajmeresztően bárdolatlan és konok földönkívülivel, aki nem hagyja nyugton, és Liznek talán nincs is ez ellen kifogása... Tizenkét földi asszony ragad ezen az idegen, szeles bolygón. Közéjük tartozom én is. Igen, én. Az életben maradáshoz szimbiózist kell kialakítanunk egy itteni lénnyel, ami át akarja alakítani a testünket, hogy alkalmazkodni tudjunk az itteni brutális körülményekhez. Ezt a lényt én csak "tetűnek" hívom. Az én "tetvem" egy balfácán, mert azt is hiszi, hogy a csapat legnagyobb, legbarátságtalanabb földönkívülijének a párja vagyok. Raahosh szerint a tetűnek igaza van, ezért elrabol a többiek közül, mert meggyőződése, hogy bele fogok szeretni, különben megjárom. De sejtelme sincs, kivel áll szemben! És ha nem akarom különösebben ezt a kiállhatatlan alakot (köszi, tetű), akkor majd egyértelműen a tudtára is fogom adni. Pillanatnyilag mindent elkövetek, hogy harcoljak ez ellen a leküzdhetetlen vonzerő ellen. Pusztán azért, mert a szimbiózis azt képzeli, hogy nekünk együtt kell lennünk, még nem jelenti azt, hogy ebbe nekem is bele kell nyugodnom. Ha pedig elszórakozunk kicsit, az csak a hormonok miatt van. Nem jelenti, hogy szerelmes lennék, vagy hogy a sors azt akarja, hogy az övé legyek. A nemzetközi könyvszenzáció, mely a TikTok-on vált világőrületté. Romantikus, szexi és letehetetlenül izgalmas.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Művelt Nép Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 368
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 294 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-22
EAN 9789635801961
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

The Other Brother - A másik fivér (éldekorált)
-8%
Tierney Page
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €
Dante (éldekorált)
-8%
Sadie Kincaid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Az örökkévaló dolgok könyve
-8%
Aanchal Malhotra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Álmodtam már rólad (új, élfestett kiadás)
-8%
Tomor Anita
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Volt egyszer egy Karácsonyi ének §K
-8%
Melody Carlson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
14,13 €
Az Arab felesége - Yasmin története - Az Arab sorozat
-10%
Borsa Brown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,14 €
Perzselő igazság - Priya + Ray - Vexler fivérek sorozat (éldekorált)
-8%
Ángyán Patrícia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,65 €
19,92 €
Álmomban megleltelek (éldekorált)(új kiadás)
-8%
Kollár Betti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €

Korábban megtekintett: