Forgách András

Zehu

Zehu: „ez van, kislányom, ezen már nem változtathatunk” – írja egy anya a lányának Tel-Avivból Budapestre. Ebben a nagy lélegzetű levélregényben harminc éven át követhetjük nyomon egy Palesztinában letelepedett, majd a történelem viharai által kettészakított család drámai történetét, miközben árnyalatokban gazdag tónusokkal feslik fel előttünk a 20. századi világtörténelem. Forgách András a regényíró szabadságával, bravúros elbeszélői módszerrel jeleníti meg egy hatalmas családi tabló szereplőinek szövevényes viszonyrendszerét és kalandos életanyagát. Elvek és tapasztalatok ütköznek, szélsőséges érzelmek örvénylenek az egymástól kétezer kilométerre élő Apfelbaumok és Rozsdák között, akik egymás sorsát tükrözve egymás hazájába menekültek, új otthonukban örökre idegenek maradtak, és már soha nem tudnak visszatérni oda, ahol születtek. Az eredetileg Zehuze címmel 2007-ben megjelent regényét a szerző az Élő kötet nem marad 2015-ös megjelenése után gyökeresen átdolgozta, és már készül a trilógia harmadik darabja is. „Megjött képeslapod, amiben beszámolsz Robi javuló állapotáról. Miért hazudsz? Ma nagy tüntetés volt a meggidói erdőben, én persze itthon csücsültem. Nálunk irtó ronda nyár van.”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 592
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 644 g
Méretek (Sz-M-H) 152-226-36
EAN 9789636768591
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Picking Daisies on Sundays - Százszor-szépek
-8%
Liana Cincotti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
20,20 €
Egyedem, begyedem, tengertánc /Mondókák
-8%
Leporelló
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,20 €
5,71 €
Rovarok /Mi Micsoda Junior
-8%
Barbel Oftring
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Megfogtam egy szúnyogot - Ringató-lapozók (új kiadás)
-8%
Gróh Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,20 €
6,63 €
Zörgős textilkönyv - Traktorok
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
God of Malice
Rina Kent
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,95 €
Artemis
Andy Weir
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Káprázat az élet - puha kötés (új kiadás)
-8%
Schaffer Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €

Korábban megtekintett: