Emily Henry

A boldogság otthona - Romkom-sorozat (éldekorált)

Harriet és Wyn ideális párt alkotnak, mióta az egyetemen megismerkedtek. Összeillenek, mint a só és a bors, a tea és a méz, a homár és a zsemle. Kivéve most, az utóbbi közel fél évben, de ennek okait mindmáig nem tisztázták. És a legjobb barátaiknak sem mondták el, hogy szakítottak. Ezért kötnek ki nyár végén a maine-i tengerparti ház legnagyobb hálószobájában, amikor az immár évtizedes hagyományt ápolva összejön a baráti társaság. Itt bújnak el a világ elől, és töltenek együtt egy vibrálóan intenzív, azúrkékben játszó hetet. Feledik napi gondjaikat, és a tekintélyes mennyiségű sajt, bor, tengeri herkentyű és miegymás mellett együtt szívják a sós tengeri levegőt azokkal, akik a leginkább megértik őket. Csakhogy az idén Harriet és Wyn hazudik, mint a vízfolyás, és közben a világért sem akarják észrevenni, hogy mennyire vágynak egymásra még mindig. Eljátsszák hát a szerepüket: Harriet az ambiciózus rezidens sebész, aki sosem veszekszik, Wyn pedig a laza, nyugis sármőr, aki remekül leplezi a felszín alatti repedéseket. A terv hibátlan, legalábbis, ha jó messziről és naptejtől maszatos napszemüvegben nézzük… „Emily Henry évek óta a romantikus regények királynője, és ez nem fog egyhamar megváltozni.” Cosmopolitan

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Central Könyvek
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 472
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 374 g
Méretek (Sz-M-H) 128-197-28
EAN 9789636144951
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Star Wars - A Köztársaság Fénykora: A névtelen könnyei
-8%
George Mann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A kiválasztott - Az éhezők viadala (éldekorált) (új kiadás)
-8%
Suzanne Collins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
18,04 €
A Dűne vadászai - Dűne 07
-8%
Brian Herbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Az égi hivatalnok áldása 6.
-8%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Csillagösvényen
-8%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A robotok bukása
-8%
Lee Bacon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Endymion felemelkedése - Hyperioni énekek (új kiadás)
-8%
Dan Simmons
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,50 €
22,54 €
A Dűne homokférgei - Dűne 08
-8%
Brian Herbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €

Korábban megtekintett: