Karen M. McManus

Nincs mit mondani

Brynn négy évvel ezelőtt hagyta ott a Saint Ambrose magániskolát, nem sokkal azután, hogy meggyilkolták kedvenc tanárát. A bűntény a címlapokra került, és a tanár holttestére három diák bukkant rá az iskola mögötti erdőben. Az ügyet azóta sem zárták le. Brynn most visszaköltözik a városba, hogy az iskola mellett megkezdje álmai gyakornoki munkáját egy televíziós oknyomozó műsornál. Mindez arra ösztönzi, hogy megpróbálja kideríteni, mi is történt valójában.
A holttestet megtaláló gyerekek azonban Brynn útját állják, köztük Tripp Talbot, a korábbi legjobb barátja is. Ha Tripp nem tartja a hátát, a másik két diákot megvádolhatták volna, most viszont mindketten az iskolai hierarchia tetején állnak. Tripp barátai soha nem felejtették el, amit aznap értük tett, ahogyan Tripp sem felejtette el, hogy minden, amit a rendőrségnek mondott, merő hazugság volt.
Brynn belemélyed a múltba, hogy felrázza a jelent, és miután nyomozni kezd, olyan titkokat tár fel az iskoláról, meggyilkolt tanáráról és korábbi jó barátjáról, Trippről, amelyek mindent megváltoztathatnak…

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Maxim Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 384
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 356 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-24
EAN 9789634998600
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A Sellő titka - A K. É. Z. első esete
-8%
Cserháti Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Búcsú nélkül eltűntél
-9%
Harlan Coben
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Éjféli lakoma (új kiadás)
-8%
Lucy Foley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A Bánatos Madonna
-8%
Ruff Orsolya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
A holdfény gyermeke (éldekorált)
-8%
Karen McQuestion
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
20,20 €
Szökés a titkos laboratóriumból
-8%
Jens Schumacher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
A Hét Számlap (filmes borító)
-8%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Mi - Nous (éldekorált)
-8%
Christelle Dabos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
27,14 €

Korábban megtekintett: