Milan Kundera

Halhatatlanság (új kiadás)

Halhatatlanság - ugyan ez a cím olvasható a könyv borítóján, ám az elbeszélésben megjelenő Kundera, mikor barátja új, filozofikus-érzéki regénye címe felől érdeklődik, így válaszol: A lét elviselhetetlen könnyűsége. "De hiszen, ha jól emlékszem, azt már valaki megírta" - értetlenkedik a barát. "Én! De akkor rossz címet választottam. Ez a cím annak a regénynek jár, amit most írok" - szögezi le az író. Akár komolyan vesszük a kijelentést, akár nem, Kundera ebben a regényében is létezésünk alapszerkezetét, mozgatórugóit - és ábrázolási lehetőségeit - keresi, vizsgálja. Mindez pedig egyetlen mozdulatból születik, egy idős hölgy finom gesztusából az úszástanára felé - melyből a mű főhőse, a különleges varázzsal és ihletforrással bíró Agnes megteremtődik, Flaubert Emmájának és Tolsztoj Annájának huszadik század végi "leszármazottjaként". A különféle vágyak formálta emberi kapcsolatok Agnes, a férje, Paul, a húga, Laura és a melankolikus, egyben hedonista szerető, Rubens közötti keszekuszaságának szeretetteljesen ironikus bemutatása mellett az öregkorba hajló költőfejedelem, Goethe és a fiatal Bettina von Arnim különös viszonyába is betekintést nyerünk. Rávilágítva arra, mekkora szakadék tátong a saját személyiségünkről alkotott elképzelés és aközött, ahogy mások bennünket látnak - és hogy ennek megmásításához még az öröklét, a halhatatlanság is kevés.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 424
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 452 g
Méretek (Sz-M-H) 124-183-39
EAN 9789635048847
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Elsuttogom százszor (éldekorált)
-8%
Bauer Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Csigaház (új kiadás)
-8%
Szabó Magda
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Szitakötő - Nemzedékünk regénye (új kiadás)
-8%
Vámos Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Vörös posztó (éldekorált)
-8%
Bauer Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A kőszívű ember fiai - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,40 €
10,49 €
Dreher-szimfónia - Komlótól a koronáig / Családregény négy tételben
Iglódi Csaba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
Rádiónk aranykora
-8%
Pataki Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A csokimikulásos lány
-8%
Háy János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: