Klaus Mann

Mefisztó - Egy karrier regénye (új kiadás)

Klaus Mann (1906-1949) német író, publicista. Zaklatott, vibráló egyéniség, Thomas Mann fia. A nemzetiszocializmust és az embertelenséget elutasító szerzőt megfosztották állampolgárságától, 1933-ban emigrációba kényszerült. Ez az 1936-ban Amszterdamban megjelent regénye ma tananyag a német iskolákban. A könyv világsiker, ám talán a magyar közönség szeretete a legállandóbb. A mű Szabó István rendezte filmváltozata Oscar-díjas lett, Alföldi Róbert pedig a Nemzeti Színház igazgatójaként 2013-ban a színpadi adaptációval búcsúzott a teátrumtól. A főhős, Hendrik Höfgen azt játszotta, amit kértek tőle: "Tudott nagyvilágian elegáns, de tudott tragikus is lenni… Sziporkázó szellemessége elbájolt, gőgösen felszegett álla, pattogó vezényszava és idegesen büszke magatartása imponált, alázatos, gyámoltalanul révedező tekintete, zárkózott, kedves zavara megindított. Jóságos volt vagy durva, dölyfös vagy gyöngéd, hetyke vagy megtört - pontosan a műsoron levő szerep szerint." A színész az életben eljátszotta a szerető, a barát, a férj szerepét, később a forradalmi színházcsinálóét, majd a Harmadik Birodalom kegyeltjeként az udvari bolondét is. Beletanult és belehízott a hatalomba, és mindvégig "gondosan kerülte, hogy egyetlen igaz szót is ejtsen".

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 408
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 428 g
Méretek (Sz-M-H) 142-197-40
EAN 9789635047734
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Csillagösvényen
-8%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Gyémánt az árnyékban
-8%
Jane Greystone
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Állatfarm (képregény)
-8%
George Orwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Amit magunk mögött hagyunk - Knockmeout #3 (éldekorált)
-8%
Lucy Score
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Dr. Végzet - Csábító doktorok 4. - Beau
-8%
Louise Bay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,00 €
19,32 €
Brida (új kiadás)
-8%
Paulo Coelho
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Tévelygő fiú - Simon Snow-sorozat 2.
-8%
Rainbow Rowell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
The Witcher - Vaják I.: Az utolsó kívánság - Illusztrált kiadás
-8%
Andrzej Sapkowski
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: