Helen Rappaport

Az örök szépség - Madame Rachel - Igaz történet Őfelsége szélhámos kozmetikusáról

Madame Rachel, aki még a nevét is egy híres és fiatalon elhunyt francia színésznőtől lopta, piaci halsütőként kezdte a pályafutását, de rengeteg munkával és még több hazugsággal, fondorlattal a viktoriánus London közismert és elismert alakjai közé küzdötte fel magát. Mielőtt majd' két évtizednyi sikeres működés után perbe fogták és elítélték volna, mindent elért, amire vágyott: feljutott a londoni szépségipar csúcsára, és tömegével özönlöttek hozzá az örök szépségre vágyó, gazdag és legfőképpen hiszékeny hölgyek, akiknek semmi sem volt túl drága azokért a készítményekért, kezelésekért és egyéb szolgáltatásokért, amelyekkel a leleményes és mindenre elszánt üzletasszony csábította őket. Ennek a sodró lendületű élet- és korrajznak, amely a kerítőként és zsarolóként is ténykedő Madame Rachel ellentmondásos alakja körül bontakozik ki, a másfél évszázaddal ezelőtti, a modern nagyvárossá válás küszöbén álló, végletes és sokszínű London adja a hátterét. A főhős tündöklésének és bukásának történetét követve egy olyan, a mai olvasó számára is ismerős világba csöppenünk, ahol minden a pénzről, a hírverésről szól, és ahol a sajtó, a közvélemény képtelen betelni az ismert emberek szerelmi és üzleti ügyeivel, botrányaival.

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 304
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 510 g
Méretek (Sz-M-H) 152-230-29
EAN 9789635045877
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Afrikai égbolt
-65%
Tony Park
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,35 €
3,25 €
Gadur kapui /A nomád-ciklus 4.
-67%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
3,25 €
Az őszülő bajusz bölcsessége - A dalai láma macskája
-10%
David Michie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
A szőke ciklon
-10%
Rejtő Jenő (P. Howard)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €
A delta
-65%
Tony Park
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,35 €
3,25 €
Nagy Testvér szeret téged - 1984 - kalandkönyv - Kötelezők újratöltve
-10%
Nagy Ádám
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Az ígéret szép szó - Késmárki Bertalan kalandjai (éldekorált)
-10%
Iglódi Csaba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
AFRIKAI RAGADOZÓ
-10%
WILBUR SMITH
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €

Korábban megtekintett: