Frida Kahlo

Napló - 47

Frida Kahlo alakját, festményei jellegzetes világát mindenki ismeri és felismeri. Erős, meghatározó karakter, művész és ikon, akinek életéről filmek, számos tanulmány és könyv is megjelent. Ezek között kivételes helyen áll az utolsó tíz évében vezetett naplója, amely egy különlegesen személyes dokumentum és egyben művészi alkotás. Frida Kahlo kéziratos műve most először jelenik meg magyarul Szabó T. Anna fordításában, akinek művészi inspirációs forrásai közt szintén fontos szerepet tölt be Frida Kahlo alakja. Szabó T Anna előszavában így érzékelteti a napló jelentőségét: „A naplót végignézve-olvasva, Frida rémséges testi fájdalmakkal és lelki gyötrődésekkel átszőtt, mégis ámulattal és gyönyörűséggel, fel-fellobbanó büszkeséggel és odaadó szakmai-szerelmi alázattal teli napjait követve, és a Diego iránti feltétlen szeretetét rajta keresztül átélve egyre inkább felmerül a kérdés, hogy vajon elválasztható-e a megélt élet személyessége az életműtől, hogy a testiségről és a kapcsolatokról való beszéd elvonja-e a figyelmet a politikai és művészi elkötelezettségéről? A választ maga a napló adja meg: határozottan nem, hiszen Kahlo maga kínál kulcsot a művészetéhez, amikor magán- és családtörténeti emlékei és lételméleti eszmefuttatásai mellett politikai érdeklődésével is folyamatosan szembesít.”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó POKET
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 334
Kötés típusa Paperback
Súly (g) 175 g
Méretek (Sz-M-H) 90-140
EAN 9786158182775
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Idegenek - Egy házasság története
-8%
Belle Burden
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Szellemkép
-8%
Siri Hustvedt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Sheen könyve
-8%
Charlie Sheen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Bruce Willis - A sebezhetetlen hollywoodi legenda filmes öröksége
-8%
Sean O’Connell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Ne maradjon kettőnk között (új kiadás)
-8%
Hernádi Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet
-8%
Matthew Perry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,81 €
Imi, ne csináld! - Egy nyár Csuja Imrével
-8%
Csáki Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Viccen kívül - Út a szégyentől a szabadságig
-8%
Dordzsceren Csingisz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,90 €
23,83 €

Korábban megtekintett: