Christian Pfister

Klíma és társadalom Európában - Az utolsó ezer év - Osiris Társadalomtudományi Könyvtár

Christian Pfister és Heinz Wanner könyve az európai klímatörténeti kutatás legfontosabb összefoglaló munkája. Abban, hogy a két svájci szerzőnek sikerült a korábbi fontos részeredményeket meghaladva a szakmai közvélemény és az érdeklődő olvasók számára egyaránt értékes kézikönyvet készítenie, meghatározó szerepe volt a két szerző párhuzamos életrajzának. Pfister 1944-ben, Wanner 1945-ben született. Egy időben voltak a Berni Egyetem hallgatói, és tanulmányaik és kutatásaik során a földrajz jelentette a közös metszetet. Pfister inkább történésznek vallja magát, Wanner pedig meteorológusnak. Mindkét szerző szakmai pályájának a betetőzése ez a kézikönyv, amely mögött több évtizedes közös kutatómunka áll. A könyv legfontosabb érdeme állításainak a megbízhatósága és megalapozottsága. A szerzők az 1990-es évek eleje óta építik Európa legnagyobb klímatörténeti adatbázisát (Euro-Climhist), amelyben a kontinens majd minden régiójából hozzáférhetők az európai klímatörténészek generációi által összegyűjtött éghajlattörténeti források. Pfister és Wanner könyvében minden állítás mögött ott sorakoznak a hivatkozott források, amelyek alapján a szerzők képesek voltak megrajzolni az európai klímatörténet ívét az érett középkortól a közeli jövőig. Reméljük, a vizsgált ezer év nem az utolsó lesz Európa történetében – mindazonáltal ha értő módon olvassuk ezt a könyvet, bizonyosan javulnak az esélyeink. * A könyv magyar fordítása a német és az angol kiadást követően jelenik meg, néhány hónappal a francia fordítás megjelenése előtt.

Nyelv magyar
Kiadó Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 528
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 866 g
Méretek (Sz-M-H) 149-202-40
EAN 9789632765068
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Nők és a hatalom
-10%
Mary Beard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
12,96 €
Életbátorság - Hogyan ne adjuk fel nehéz helyzetekben?
-10%
Almási Kitti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Fejben dől el? Ami rajtunk múlik - és ami nem /Nyitott akadémia
-12%
Bagdy Emőke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,67 €
Én-Tükör - Önfejlesztési és jóllétnapló
-10%
Pál Kata Dorottya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Normális vagy - Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban
-10%
Dr. Máté Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
ELÉG! - Kiégtem. Most hogyan tovább?
-10%
Füredi Júlia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása - Osiris könyvtár (új kiadás)
-10%
Alice Miller
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €
Hálószobatitkok - Történetek és tanulságok a szexuálpszichológus kanapéjáról
-10%
Fazekas Alexandra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €