Az emlékezés göröngyein

Az emlékezés göröngyein Szilágyi István (1938–2024) szándéka szerint egyfajta új nagyrealizmus szellemében megkezdett – ám sajnos félbehagyott – regény. A Kő hull apadó kútba megjelenése után íródott, cselekményideje végighúzódott volna a huszadik század első felén, egészen a hatvanas évekig, egy Jajdonból Kolozsvárra került munkáslány elbeszélésében. Egy munkáslányéban, aki nehéz időket él meg az első világháborútól kezdve: amikor a „román világ” jön, majd megint, rövid időre, „magyar világ” lesz, az 1944 hozta újabb rendszerváltozás napjaiban – keresztül-kasul megy rajta a történelem, de mindig talpra esik. A szerzői szándék egy ellen-Szendy Ilka megteremtése volt, egy „női Kakuk Marcié”, akit hány-vet a sors, ám „mindig felül marad azzal, hogy mindenki alá került”. Mindvégig „fogvacogva örvend”, hogy dolgozhat, bevallja, a mozgalmár szeretői sulykolta eszmékből semmit sem ért, de ha megjegyezné őket, mint a kátét, akkor sem tudna mit kezdeni velük. Az emlékezés göröngyein lépkedve, bukdácsolva maga igazát keresve idáig jut el, itt akad el. Az MMA Kiadó gondozásában 2018 óta megjelent Szilágyi-kötetek sorába (Katlanváros, 2019; Messze túl a láthatáron, 2020; A hóhér könnyei, 2021; Agancsbozót, 2022; Távolodó jégtáblákon, 2023) méltó módon illeszkedik Az emlékezés göröngyein – befejezetlenségében is teljessé téve az életművet.