Bernardine Evaristo

A lány, a nő, a többiek (új kiadás)

A lány, a nő, a többiek a kortárs brit nők egymással összefonódó közösségének megindító és reményteli története, és a jelenkori Nagy-Britannia egyszerre szórakoztató és megrázó tablóképe. A sokhangú regény tizenkét szereplője nagyon eltérő életet él: Amma leszbikus színházi rendező éppen élete nagy lehetőségére, darabjának premierjére készül a Nemzeti Színházban; régi barátja, Shirley tanár, több évtizedes munka után is london egyik pénzhiányos iskolájában rekedt, egyik volt hallgatója, Carole mégis sikeres befektetési bankár lesz. Bummi takarítóként dolgozik, és nyilvánvaló eredményei ellenére aggódik, hogy lánya végképp elszakítja nigériai gyökereit. Az észak-angliai tanyán élő 93 éves GG viszont nehezen lép túl a múlt árnyékán. Míg LaTisha a három különböző férfitól származó gyerekének keresi a megfelelő apát, Megan a nemi identitásában bizonytalan, és a közösségi médiában próbál válaszokat találni. Csupa felejthetetlen karakter, akik számos ponton keresztezik egymás életét, a rokonságban, szomszédságban, vagy éppenséggel a különböző problémákban, a szexualitástól a társadalmi helyzetig. Evaristo rendkívüli érzékenységgel mutatja meg egy emberi élet sokféleségét, sokszínűségét és hogy senki nem fekete-fehér - még akkor sem, ha azt történetesen mi gondoljuk annak. Azokra a dolgokra emlékeztet bennünket, amik összekötnek minket az ismerőseinkkel és a szomszédainkkal, még azokban az időkben is, amikor arra biztatnak bennünket, hogy inkább forduljunk el egymástól.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 440
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 580 g
Méretek (Sz-M-H) 152-230-39
EAN 9789635049233
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Romeo és Júlia. Hamlet, dán királyfi. Szentivánéji álom - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
William Shakespeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,70 €
Tartuffe / A fösvény / Képzelt beteg - Osiris Diákkönyvtár
-9%
Moliére
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,42 €
Antigoné - Oidipusz király - Talentum DIákkönyvtár (új kiadás)
-9%
Szophoklész
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €
5,33 €
Don Quijote. Kiss Ilona fordítása - Színház az egész
-8%
Mihail Bulgakov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Hajnalcsillag
Karl Ove Knausgárd
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
Romeo és Júlia - Alexandra klasszikusok
-8%
William Shakerpeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Oidipusz király - Oidipusz Kolónoszban - Antigoné
Szophoklész
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
Rómeó és Júlia - Nádasdy Ádám fordítása - Színház az egész
-8%
William Shakespeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,55 €

Korábban megtekintett: