Lauren J. A. Bear

Medúsza nővérei

Lauren J. A. Bear a görög mitológia egyik híres történetét újramesélő regényében az olümposzi istenségek bántalmazóak, közönségesek és rosszmájúak, míg a halandók – általában nők – az istenek halálos cselvetéseinek következményeit szenvedik el. A halandó Medúsza és halhatatlan nővérei, Szthénó és Eurüalé már azelőtt is különlegesnek számítottak az olümposziak családjában, hogy Pallasz Athéné szörnyekké – a gorgókká – változtatta őket. A halandók világa meg a földi élet elbűvölte s kíváncsivá tette Medúszát és testvéreit, akik keresték a helyüket, ahová tartozhatnak, ezért ellátogattak az emberek közé. Ám hamarosan egy hajmeresztő vetélkedés vészterhes középpontjában találták magukat, és rá kellett ébredniük – sajnos túl későn –, hogy az istenek világában még a szeretet is erőszakos. Miután Perszeusz lefejezte Medúszát, a történelem elfelejtette, a költők lekicsinyelték a másik két gorgót, akik sosem voltak többek rémisztő boszorkányoknál, akiket elátkoztak és kárhozatra ítéltek. Szörnyek, de nem szörnyetegek: Szthénó és Eurüalé most először lép elő a homályból, hogy elmeséljék, hogyan élt a három nővér, és miként változtak meg mindannyian, míg megküzdöttek testvériség és egyéniség, mítosz és igazság, bosszúvágy és megbékélés eredendő konfliktusaival. A régi történet újramesélése váratlan befejezést varázsol az ismerős alapanyagból. „Madeline Miller (Kirké, Akhilleusz dala) és Pat Barker (A nők jussa a hallgatás) rajongói számára tökéletes választás!”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kossuth Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 416
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 528 g
Méretek (Sz-M-H) 130-205-40
EAN 9789636363420
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Nógrád vármegyei nemes családok Szluha Márton életmű sororzat
Szluha Márton, Simon István , Késmárky István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
44,25 €
-8%
Josef Cachée
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,85 €
Csupa paradicsom az élet - Felügyelet és önfejűség egy 20. századi női élettörténetben - Modern magyar történelem
-8%
Grexa Izabella
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Gettóélet '44 - A magyarországi gettósítás története - Modern magyar történelem
-8%
Végső István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Árpád?
-8%
Dr. Zsolt Zsigmond
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,70 €
3,41 €
Történelem és romantika 2. - Újabb szerelmek, hősök és kalandok a magyar históriából
-8%
Fábián Janka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,48 €
Trianon 100 - Vérző Magyarország; Emlékező Magyarország 1-2.
-8%
Gyurgyák János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,70 €
30,09 €
Egy magyar pap életútja a nyelvújítás korában Döme Károly (1768-1845)
-11%
Fehér Csaba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,00 €
14,24 €