PETER WALKER
JÉZUS NYOMDOKAIN
A szerző, Peter Walker hittudós, sok tanulmányutat vezetett a Szentföldön. Kutatásai és szakértelme gyümölcsét gazdag képanyaggal szemléltetve osztja meg velünk. A Jézus által bejárt út kronológiáját követve, elsősorban Lukács evangéliumára hagyatkozva ismerteti Betlehemet, Názáretet, majd a sivatagon átkelve Galileát és Jeruzsálemet. Minden fejezet Jézus életének egy-egy állomására összpontosít, és a Biblia segítségével tárja fel, milyen lehetett akkoriban az adott terület. A szerző megkísérli Jézus küldetését eredeti szövegösszefüggésben magyarázni, és mérlegeli, van-e olyan bibliai történet, amelynek társításával könnyebben megérthetjük az eseményeket. Az egyes fejezetekből megtudhatjuk azt is, milyen látvány tárul napjaink vándora elé. Kitér a régészeti kérdésekre, a helyszínek hitelességére, valamint a késôbbi zarándokok vagy történészek által feltárt bizonyítékokra. Ez a lebilincselő mű a legújabb kutatási eredményekre támaszkodva színes fotókkal, térképekkel és időgrafikonokkal szemlélteti Jézus életének szinte minden mozzanatát, és egyedülálló módon enged betekintést az őt körülvevő világba.

Nyelv | magyar |
Kiadó | MÉRTÉK KIADÓ |
Megjelenés éve | 2008 |
Oldalak száma | 216 |
Kötés típusa | karton /keménytábla |
Súly (g) | 800 g |
Méretek (Sz-M-H) | 204-247-20 |
EAN | 9789639889170 |
Szállítási idő | Nem elérhető |