Jamie Oliver

5 hozzávaló - Mediterrán

Jamie 20. szakácskönyve magyarul! „Bár tényleg nem vagyok az a típus, aki visszatér a régi területekre, és ismétli a forgatókönyveket, de meghallottam az idők szavát. Az emberek manapság egészen másként főznek, mint 50 vagy 25 évvel ezelőtt, amikor én kezdtem – egyszerűen sokkal több mindent kell beszorítanunk a túlzsúfolt életünkbe, a technikai fejlődés pedig miközben időt spórol nekünk, ugyanakkor el is vesz tőlünk. Ráadásul emberek vagyunk: megtaláljuk a módját, hogy a hatékonyan megnyert időt valami mással töltsük el! Így hát mindezt szem előtt tartva írtam nektek egy újabb 5 hozzávaló szakácskönyvet, felturbózva a mediterrán térségben tett utazásaim során szerzett, életre szóló tapasztalataimmal – ez a világ egyik legkedveltebb és legtöbbre becsült étrendje, amelynek lelke az egyszerűség, a szeretet, a szenvedély, a gondoskodás, az ízek iránti elkötelezettség és az ízgazdagság.” (Részlet a kötet Bevezetőjéből) A magyarul huszadikként megjelenő kötet méltó megünneplése mindannak, amit eddig a „pucér szakácstól” megtanultunk. Már a kezdetektől a gyorsan összedobható ételek mestereként ismertük meg Jamie-t, és az is hamar kiderült róla, hogy a mediterrán konyha az egyik kedvence. Ebben a könyvben e két terület találkozik, hiszen gyorsan, 5 hozzávalóból főzhetünk mennyei ételeket a földközi-tengeri térség ízei szerint.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Park Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 320
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 1210 g
Méretek (Sz-M-H) 135-215-31
EAN 9789636331429
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Miki majom varázsol
-9%
Vadadi Adrienn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Cinciri és a sajtillatú álompor
-8%
Gioia Alfonsi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Szövegértés 5. osztály
-8%
Bácsi János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €
Hitler emberei - A Harmadik Birodalom arcai
-8%
Richard J. Evans
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,70 €
30,09 €
Holtak mozgatója (éldekorált)
-8%
T. Kingfisher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,84 €
Nyolcmillió isten
-8%
David B. Gil
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,15 €
24,06 €
Varázslatos útmutató a sarkvidéki állatokhoz
-8%
Eliseo García Nieto
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Mini-Stories pop up - The white unicorn
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €

Korábban megtekintett: