Rebecca Yarros

In the likely event - Abban az esetben

HÁNY ESÉLYT ADNÁL EGY SZERELEMNEK? Amikor Izzy Astor felszállt a hazafelé tartó repülőre, semmi különösre nem számított; csak arra, ami egy átlagos ünnepi utazással együtt jár: tömeg, zsúfoltság, stressz. De a mellette ülő pasi minden, csak nem átlagos. Nate Phelan sötét hajának, kék szemének és izgalmas, ám kissé nyers sármjának képtelen ellenállni. Le sem tudják tagadni a köztük pillanatok alatt fellobbanó vonzalmat. Izzy soha nem hitt a sorsban, de ezentúl fog. Pár perccel a felszállásuk után a repülő a Missouri folyóba zuhan, és ezzel végérvényesen megváltozik az életük. Ahogy ők maguk is. Miután túlélik a balesetet, Nate bevonul a seregbe, míg Izzy a politikai pálya mellett dönt. Annak ellenére, hogy a baleset utáni évek alatt párszor találkoztak, az időzítés valahogy sosem tűnt jónak ahhoz, hogy kapcsolattá alakuljon a vonzalom. Végül az egyre veszélyesebbé váló Afganisztánban futnak össze, ahol Nate-et bízzák meg Izzy védelmével. A férfi mindent megtenne, hogy biztonságban tudja a nőt. És még többet, hogy elnyerje a szívét… SZERELEMBEN ÉS HÁBORÚBAN MINDENT SZABAD? TikTok-szenzáció! #BookTok, #OlvassEgyJót „Rebecca Yarros szavai tiszta, édes, sistergő költemények.”– Tessa Bailey, író Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket? Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog! Fiatal nőknek, felső korhatár nélkül!

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 376
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 442 g
Méretek (Sz-M-H) 140-206-30
EAN 9789635979110
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A Song To Drown Rivers - A dal, ami elfojtja a folyót
-10%
Ann Liang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A legrosszabb esküvői tanú
-10%
Mia Sosa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Specials - Különlegesek - Csúfok 3. (új kiadás)
-10%
Scott Westerfeld
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
12,96 €
Szeretlek anya - Inspirációs könyv jegyzeteléshez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
Vakvágta (új kiadás)
-10%
Vavyan Fable
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Mindörökké Moldova - Ugye soha nem hagysz el?
-10%
Palotás Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Négy hétvége, egy temetés
-10%
Ellie Palmer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Leigh Howard és a kastély szellemei
-10%
Shawn M. Warner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,75 €
14,18 €

Korábban megtekintett: