Bakos László

A fekete hattyú - Történelmi regény a tatárdúlás korából

Az izgalmas történelmi kalandregény az 1241–42-es tatárjárás korába repíti vissza az olvasót, mely az ismert események bemutatása mellett igyekszik feltárni azokat az okokat is, amelyek a tragikus végkifejlethez, a Magyar Királyság – szerencsére csak átmeneti – pusztulásához vezettek. Névtelen és ismert hősök próbálják, akár saját életük árán is, megállítani a „fekete áradatot”, a mongol inváziót, megmenteni – sajnos nem mindig sikerrel – a kisebb-nagyobb közösségeket. Közéjük tartozik a regény főhőse, a harcok során szegény falusi gyerekből királyi vitézzé emelkedő Nána, valamint legfőbb segítője, a mordvin származású Moksa, akinek népét a tatárok szolgasorba kényszerítették. Egy efféle vészhelyzetben természetesen összefogásra lenne szükség. De vajon mindenki a hazáját, a népét és az uralkodót védelmezi, vagy vannak, akik együttműködnek a megszállókkal? Akik kihasználva honfitársaik szorult helyzetét, saját vagyonukat és hatalmukat akarják növelni? Mindezekre a kérdésekre éppúgy választ kapunk a regényből, mint arra, hogy van-e köze a címben szereplő ritka madár megjelenésének a szörnyű eseményekhez… „Vannak jók, és vannak rosszak, de a legtöbben csak sodródnak az árral vagy a tömeggel – és sokszor csupán a véletlenen múlik, ki melyik oldalra kerül. Az azonban bizonyos, hogy a sötét erőket csak összetartással, barátsággal és szeretettel lehet legyőzni.”

Nyelv magyar
Kiadó Lazi Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 232
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 272 g
Méretek (Sz-M-H) 135-204-20
EAN 9789632676166
Szállítási idő 4-6 munkanap

További termékek a kategóriából:

Száguldó szerelem
-10%
Carly Robyn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,65 €
Ha a szerelemnek ára lenne
-10%
Ana Huang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Meglepetésekkel teli nyár
-10%
Tessa Bailey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Visszatérés a villába
-10%
Anne Jacobs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,13 €
Twisted Lies - Stella + Christian (éldekorált) - Twisted sorozat 4.
-10%
Ana Huang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €
Árnyas kávézó a szomszédban - Újrakezdők 2.
Hidasi Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
Holdnővér
-10%
Lucinda Riley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
A platántól délre
-10%
Heather Webber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €