Jurányi Zsolt

Az alvilág csapdájában (új kiadás)

„Nyolc lövést kaptam a Hungária körúti felüljárón, amelyből három egy átlagembert simán elvitt volna az örök vadászmezőkre, az én szívós testemet azonban nem tudta legyőzni, és alig három hónappal az eset után gyógyulttá nyilvánítottak a rabkórházban…” Kántor Alex hat évet húz le a rácsos akadémián. Amikor 2004 nyarán szabadul, egy teljesen más alvilág fogadja, mint amelyiknek a zsoldosa volt. Az éjszaka erőviszonyai megváltoztak: Koltai börtönben, Sipost megölték, a bátyja Angliába menekült, a régi csapat szétszéledt. Az oroszok meg az ukránok kiszorultak az országból, ezzel megszűntek a kivégzések és a látványos fegyveres összecsapások. Az éjszakát Keszthelyi uralja, majdnem mindenkit meg tud venni, maga mögé állítani, a szövetségesévé tenni - aki nem áll be a sorba, azt tönkreteszi vagy kivonatja a forgalomból. Fülesekkel juttatja rendőrkézre a riválisait, cserébe neki és az embereinek mindent elnéznek, amit lehet. Alexnek ebbe a csapatba kellene beállnia, de nem fűlik hozzá a foga… Kénytelen elhagyni a fővárost, és Bicskén teremti meg a maga kis gengszterbirodalmát, ahol kocsmát és kuplerájt üzemeltet, bevéd és betámad, folytatja az adósságszakértő üzletágat, csajozik, szeret, bulizik, egészen addig, amíg egy nap el nem követ egy apró hibát… Jurányi Zsolt saját élményein alapuló második regénye izgalmasan és fanyar humorral követi nyomon a voltaképp rokonszenves gengszter sorsát, és betekintést nyújt a szervezett alvilág és az állam együttműködésének szürkezónájába.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Cartaphilus Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 432
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 456 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-35
EAN 9789632669816
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Akármerre visz a szél (Simon Snow 3.)
-8%
Rainbow Rowell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
A robotok bukása
-8%
Lee Bacon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Star Wars: Lázadók 2. (manga képregény)
-8%
Akira Aoki
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Star Wars - A Köztársaság Fénykora: A névtelen könnyei
-8%
George Mann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Minecraft - A sárkány
-8%
Nicky Drayden
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Csillagközi kikötők 2. - Hazatérés
-8%
Majoros Nóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €

Korábban megtekintett: