Szántó Dániel

A siófoki ragadozó

2012-ben egy nagy jövő előtt álló, tehetséges kosarasfiúnak nyoma vész. Szalay Dragan, a siófoki csapat sztárjátékosa a Dombóvár elleni mérkőzést követően ünnepelni indul a barátaival, ám végül nem érkezik meg az úti céljához. 2014-ben egy kutyasétáltató nő a töreki tanösvényen furcsa dologra lesz figyelmes: a vizslája egy emberi combcsonttal a szájában szaladgál. Az ORFK két fiatal nyomozója, Szilveszter és Viola a tetthelyre érkezés után újranyitja Dragan eltűnési ügyét, ezúttal már gyilkossági esetként. A nyomozás napfényre hozza a bűntény mögött rejlő sötét titkokat: családon belüli erőszak, féltékenység, megcsalás… Szalay Dragan viharos életet élt, a potenciális gyanúsítottak száma pedig egyre csak növekszik. Eközben a két nyomozó élete is veszélybe kerül: talán túl közel kerültek az elkövetőhöz? Szántó Dániel új regénye a szerzőtől megszokott módon a bűnügyön túl fontos társadalmi kérdésekkel is foglalkozik: milyen kihívásokkal kell megküzdeniük azoknak a fiataloknak, akik a hirtelen jött hírnév hatására egyre jobban elszigetelődnek családjuktól, barátaiktól, és a siker nyomása alatt magányosan kell élniük életüket. A siófoki ragadozó drámai fordulatokkal átszőtt krimi, és egyben megrázó lélektani történet.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Alexandra Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 376
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 480 g
Méretek (Sz-M-H) 145-210-30
EAN 9789635827626
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Latrok ideje - Erdély 1848-1849
-8%
Gál Vilmos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Essex Vérebei
-8%
Dan Jones
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,30 €
20,52 €
Távol Louisianától
-8%
Luz Gabás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Egy új korszak hajnala - A katedrális előzménye (új kiadás)
-8%
Ken Follett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €
Stonehenge -  Az idő katedrálisa
-8%
Ken Follett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Erdély - A nagy fejedelem
-8%
Móricz Zsigmond
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,45 €
Nero - Rómát sem egy nap alatt égették fel
-8%
Conn Iggulden
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Nyugaton a helyzet változatlan (új kiadás)
-8%
Erich Maria Remarque
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €

Korábban megtekintett: