Szegedi Antal

Angyali érintés

Szegedi Antal vagyok 60 éves. 2023. igen szomorú időszakot hozott az életembe. Nyáron teljesen kétségbe estem, csak egy utat láttam, a rosszat, de segítségre leltem. Valamitől késztetve versben köszöntem meg, úgy jöttem el. Aztán jöttek a gondolatok, le kellett írnom, mi bánt, mi van bennem, mit érzek. Ez megnyugtat. Örömöm lelem benne, bajtársaimat is megérinti. Hátha mást is elér. Kicsit másként látja, milyen, mikor az ember egyedül marad a nehéz napokon. Csak egy mosoly, egy szó… hidd el, számodra is meg nyugtató, nemcsak annak, akinek adod. Ki e könyvet kezedbe veszed, szavakat olvashatsz. Ha nem érzel semmit, csak látod, azok is maradnak. Ez mind őszinte vágy, történet, az élet szülte őket! A bajban szerzett barátság olyan mint egy gyertya,fényt áraszt. Lehet néha halványan pislog,de ott van, ha kell feléled, eljön érted, sötétségből kezedet fogva kivezet. Ne hagyd veszni túl értékes,vigyázzad nehéz ilyet lelni!

Nyelv magyar
Kiadó Publio Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 80
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 116 g
Méretek (Sz-M-H) 148-210-6
EAN 9789634439875
Szállítási idő 4-6 munkanap

További termékek a kategóriából:

A síkság városai - Határvidék-trilógia 3. (új kiadás)
-10%
Cormac McCarthy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A Kakas-ház
-10%
Victoria Belim
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Lassúság (új kiadás)
-10%
Milan Kundera
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Növényevő (2. kiadás)
-11%
Han Kang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
Híd a Kwai folyón - Trubadúr Zsebkönyvek 85.
-10%
Pierre Boulle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
A pestis
-10%
Albert Camus
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Így távoznak a kovbojok
-10%
Olja Savicevic
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Nem tart örökké
-10%
Chuck Palahniuk
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €