Lisa See

Tealevelek szárnyán

„Azt mondják, a mély fájdalom csupán az ember mély boldogságra való képességének tükörképe. Én ezt pont fordítva látom. Boldog vagyok, de egy részem mindig is szenvedni fog Yan-yeh elvesztése miatt. Ennyi év után ez az érzés olyasféle társsá vált, mint a gyermekkel élő barát. Táplált, és rákényszerített, hogy lélegezzek, amikor annyira könnyű lett volna feladni. A szenvedés tisztánlátást hozott az életembe. Talán a velem történtek az előző életemben elkövetett dolgok büntetései, talán a sors vagy a végzet okozta őket, vagy talán egyszerűen a természetes körforgás részei, mint a látványos, de rövid életű cseresznyevirágok tavasszal, vagy a lehulló levelek ősszel.” Megrendítő felnövéstörténet egy fiatal kínai nőről, aki ősei csodálatos teatermesztési hagyományában találja meg élete célját. A szigorú vallási elvek mentén élő és ősi módszerekkel dolgozó délnyugat-kínai hegyi közösség életét felbolygatja egy idegen érkezése. A faluban élő fiatal lány, Li-yan sorsa tragikus fordulatot vesz, és kénytelen elhagyni az eddig biztonságot és stabilitást jelentő közeget. A nagyvárosba érve új életet kezd, ám valami mély és belső kötelék örökre a szülőfalujához köti. Haley szerető örökbefogadó szülőkkel nő fel Kaliforniában, ám kiváltságos gyermekkora ellenére nem hagyja nyugodni a származása, egyre a gyökereit kutatja. Amikor rátalál a puer teára és előállításának archaikus módszerére, úgy érzi, hazatalált, és most már csak a megfelelő kérdéseket kell feltennie, hogy megkapja a válaszokat… A Tealevelek szárnyán gyönyörűen megírt történet gyökerekről, kultúrákról és a láthatatlan, ám elszakíthatatlan érzelmi kötelékekről.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 492
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 402 g
Méretek (Sz-M-H) 128-198-30
EAN 9789636043384
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Whistler - Egy hang a múltból - KULT Könyvek sorozat
-8%
Ann Patchett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Egy cukrászda Budán
-8%
Ulrike Fuchs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Colette
-8%
Valérie Perrin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
A századik ajtó rejtélye
-8%
Jaime Jo Wright
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Üvöltő szelek - Alexandra klasszikusok
-8%
Emily Bronte
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Találd meg Margaret Fullert!
-8%
Allison Pataki
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
A méhcsípés
-8%
Paul Murray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
A múlt lankái
-8%
Cserháti Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: