Kennedy Ryan

Mielőtt elengedlek

A szerelmüknek örökké kellett volna tartania... Amikor az életükben az egyik megsemmisítő csapás a másikat érte, Yasmen és Josiah Wade rájöttek, hogy a szerelem önmagában nem képes mindent megoldani és megmenteni. A házasságukat sem tudta. Yasmen nem volt felkészülve rá, hogy így szétessen az élete, de végre újra elkezdett örömet találni benne. Josiah-val új kereteket alakítottak ki: együtt nevelik két gyermeküket, és jól menő vállalkozást vezetnek közösen. Mégis, mint a mágnesek, mindig visszavonzódnak egymáshoz, és most azon tűnődnek, vajon tényleg készen állnak-e elengedni mindent, amijük volt. Hamarosan egy lopott csókból még egy lesz… majd sokkal több. Vadító. Tilos. Minden jó – amíg a régi sebek újra fel nem szakadnak. Vajon túl késő már, hogy örökre egymásra találjanak? Vagy így másodszorra még jobb is lehet? „Kennedy Ryan a csúcsformáját hozza ebben a magával ragadó, perzselő regényben reményről és gyógyulásról, arról, hogy mit is jelent valójában egy életen át szeretni.” (USA Today) Három dologra mindig számíthatok, amikor Kennedy Ryan könyveit olvasom: lélegzetelállító próza, lebilincselő történetbe ágyazott tanulság és mélyen megalapozott karakterek, akikbe fülig beleszeretek. Sosem okoz csalódást.” – Kate Stewart, író Engedd, hogy magával ragadjon! Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen! Felnőtteknek ajánljuk!

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 400
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 412 g
Méretek (Sz-M-H) 136-204-0
EAN 9789635979288
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Mr. Big Shot - Mr. Nagymenő
-10%
R. S. Grey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Adelaide
-10%
Genevieve Wheeler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Anything You Can Do - Majd én megmutatom
-10%
R. S. Grey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,80 €
10,62 €
My Fair Lord (2. kiadás)
-10%
Vavyan Fable
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Tempting the Player - A csábító játékos - A Gamble-fiúk 2.
-10%
Jennifer L. Armentrout
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
What the River Knows - A folyó tudása
-10%
Isabel Ibanez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
16,83 €
Ripped - Cafatokban - Valós 5.
-10%
Katy Evans
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Lionel Messi és az Élet Művészete
-10%
Andy West
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €