Alekszej Navalnij

Hazafi

A Putyin hatalmi gépezetével bátran szembeszálló ellenzéki vezető megrendítő önéletrajza Alekszej Navalnij 2020-ban kezdte írni a memoárját, nem sokkal azután, hogy kis híján végzetes merényletet kíséreltek meg ellene. Elmeséli a teljes élettörténetét: ifjúkorát, politikai tevékenységének kezdeteit, mesél a házasságáról és családjáról, arról, ahogy mind keményebben és hatékonyabban szállt szembe a világ egyik szuperhatalmával, amely el akarta hallgattatni, és a meggyőződéséről, hogy Oroszországban a változás elkerülhetetlen – s neki, a munkatársaival együtt, mindent meg kell tennie érte. Memoárja második felében a börtönbeli élményeiről mesél – gyakran derűsen, sőt humorral, máskor tökéletesen érthető ingerültséggel. Olvashatjuk a börtönnaplóját, leveleit, Instagram-posztjait – ám írni egyre ritkábban tudott, és egyre kevesebb írását tudta kijuttatni a börtönből. Közben újabb és újabb nevetséges vádakat emeltek ellene, egyre hosszabbodott büntetése, és Navalnij számára már világos volt, hogy élete – vagy a rezsim fennállása – végéig börtönben fog maradni. Kegyetlen és cinikus eszközökkel próbálták megtörni az akaratát és a méltóságát – de ez sohasem sikerült… „Ez a könyv Alekszej életének s egyben a diktatúra elleni elhivatott küzdelmének testamentuma – a meggyőződésének, amiért feláldozott mindent, végül az életét is. A könyv oldalain keresztül az olvasó megismerheti az embert, akit annyira szerettem: a makulátlanul tisztességes és rendületlenül bátor férfit. Történetének közreadása nem csak tisztelgés az emléke előtt; inspirációval szolgálhat másoknak is, hogy álljanak ki az igazukért, és soha ne veszítsék szem elől azokat az értékeket, amelyek igazán számítanak.” Julija Navalnaja

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 540
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 722 g
Méretek (Sz-M-H) 144-223-41
EAN 9789636205287
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

A másik mozaik
-8%
Krusovszky Dénes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Káprázat az élet - puha kötés (új kiadás)
-8%
Schaffer Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
ŠVEJK 100 - Egy derék katona kalandjai a világháború után
-8%
Bánki Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Jókai karácsonya §K
-8%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
A Varjúkirály - Nyugati történetek (3. kiadás)
-8%
Jászberényi Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Adventi utazások (éldekorált) §K
-9%
Anne L. Green
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
A Nevers-vágás
-8%
Péterfy-Novák Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Levegőt venni
-8%
Zoltán Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €