Az első ember

A könyvnek befejezetlennek kell maradnia – írta Albert Camus Az első ember jegyzeteiben, mit sem sejtve arról, hogy a mondat végzetes jóslatnak bizonyul: az író 1960. január 4-en autóbaleset áldozata lett. Kéziratára a szerencsétlenség helyszínén, a sárban heverő aktatáskájában bukkantak rá. Camus költői érzékenységgel ragadjameg a szegénységben eltöltött, bár boldog algériai gyerekkorának mozzanatait: a nincstelen fiúk utcai játékait, a focizást, a krumpliszirmon való osztozkodást, a munkások közti kószálást, majd a beilleszkedést a gimnáziumba, mindenekelőtt azonban a szótlan anyja és szigorú nagyanyja által meghatározott, apa nélküli életet. A háttérben pedig kirajzolódnak a súlyos traumákkal terhelt francia–arab ellentétek is. „E torzóban maradt mű nélkül sohasem juthattunk volna ennyire közel Camus-hoz és az alkotási folyamatához” – írja előszavában a kötet fordítója, Vargyas Zoltán. Ilyen volt ennek a gyereknek az élete, így élt a városnegyed szegény szigetén, a csupasz szükség szorításában, fogyatékos és tudatlan családjával, forrongó fiatal vérével, habzsoló életvágyával, ádáz és mohó intelligenciájával, végig révült örömben, melyet olykor durván megszakított az ismeretlen világtól való félelem.