Kelló Éva

Coaching irányzatok a gyakorlatban

„Nekünk, HR-szakmabelieknek a napi munkánk egyre inkább fontossá váló része a coaching, amely a technológiai környezetünk folyamatos, intenzív fejlődésével még inkább felértékelődik. Keresi a helyét a napi kihívásokat jelentő helyzetekben a pályakezdő, a tehetség, a tapasztalt vezető egyaránt, ehhez pedig jó helyről, jó forrásból elsajátított szakmai tudásra van szükségünk. A korábbi kiadvány a coaching elméleti alapokat fektette le magas minőségben, a mostani kiadvány pedig a gyakorlatot hozza közelebb az olvasóhoz, ugyanazon a magas szakmai színvonalon. Nekünk, gyakorló HR-eseknek pedig óriási szükségünk van a gyakorlatba fordítható coaching tudásra, ezért ismét hálásak lehetünk az alkotóknak. Köszönjük!” Medvey Leila, HR Vezető, K+H Bank Zrt. „Kelló Éva ötletgazdaként és szerkesztőként jegyzett új könyve a hazánkban is következő érettségi szakaszába érkezett coaching irányzatok széleskörű és életszerűen gyakorlatias bemutatása. Finom harmóniában olvad össze a szakmai alázat, a beavató olvasmányosság és a tudományos hitelesség igénye. Vitathatatlan érdekessége, hogy az olvasó folyamatosan látja a színpadot, de belát a színfalak mögé is. Izgalmas szellemi utazás szakembereknek és pusztán érdeklődőknek is.” Prof. Dr. Heidrich Balázs, rektor, BGE „A könyv fejezeteinek kiváló szerzői garanciát jelentenek arra, hogy valóban pontos képet kapunk a bemutatott irányzatokról. A folyamatok ismertetése során szinte élő bepillantást nyerhetünk az egyes irányzatok működésének mélyére, és a gyakorlatban figyelhetjük meg az eszköztárat és annak eredményességét. Az interpretáló elemzések mentén pedig egyértelműen láthatóvá válik, hogy a coaching közel sem egy baráti beszélgetés, hanem magas szintű szakértői tudatossággal vezetett célirányos folyamat, amely a partneri együttműködés keretrendszerében szolgálja az ügyfél valós előrehaladását. Meggyőződésem, hogy mind kezdő, mind gyakorló coachok számára értékes tudást kínál a kötet.” Dobos Elvira Elnök, Magyarországi Coach-szervezetek Szövetsége

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Akadémiai Kiadó Zrt.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 432
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 622 g
Méretek (Sz-M-H) 170-240-22
EAN 9789634549840
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Világuralom - A mesterséges intelligencia, a ChatGPT és az egész világunkat átformáló versengés
-8%
Parmy Olson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
25,63 €
Megvalósítás hatékonyan - Lépjünk túl a projektek sorsát megpecsételő buktatókon!
-8%
Bent Flyvbjerg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,60 €
20,80 €
Narkonómia - Drogdílerek gazdaságtudományi kézikönyve
-8%
Tom Wainwright
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
Az infláció visszatérése - A könnyelmű eladósodás síkos útja
-8%
Václav Klaus
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,65 €
8,88 €
Restart - Kis változások, hatékony működés
-8%
Dan Heath
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,64 €
Elmélyült munka a gyakorlatban - Időblokkos tervező a hatékonyságnövelésért
-8%
Cal Newport
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
What’s Your Dream? - Mi az álmod? - Szenvedély - Munka - Tartalmas élet
-8%
Simon Squibb
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
Soha ne vezess egyedül! - Az együttműködő vezetés 10 szabálya
-8%
Keith Ferrazzi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €

Korábban megtekintett: