Shelby Mahurin

Istenek + Szörnyek - Kígyó + Galamb 3.

Lou egész eddigi életét meneküléssel töltötte. Most azonban a Morgane-től kapott szédítő erejű csapás után eljött az ideje, hogy hazatérjen, és megszerezze, ami neki jár. Ám az ellenség megvetette a lábát kis csapatukon belül is: Lou megszállottság alatt áll, és a küzdelem immár az ő lelkéért is folyik. Ha pedig mindez nem lenne elég, Cesarine-ben Auguste király máglyahalállal fenyegeti madame Labelle-t, arra számítva, hogy ellenségei belesétálnak a csapdájába. Reidnek és társainak szövetségesekre kell szert tenniük, hogy felkészülhessenek a végső összecsapásra, ehhez azonban meg kell látogatniuk a Vágyakozás Tengerét, a sellők birodalmát. S ebben a végső küzdelemben nemcsak Belterra sorsa dől majd el, hanem a szerelmespár, Reid és Lou is esélyt kap rá, hogy újra egymásra találjanak - vagy együtt érje őket a vég. Shelby Mahurin perzselő fantasytrilógiája az egész világot lázba hozta, és zárlata minden korábbinál magasabbra emeli a téteket.

Nyelv magyar
Kiadó Cartaphilus Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 624
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 808 g
Méretek (Sz-M-H) 142-215-52
EAN 9789632669908
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Mókás, hogy kérdezed - Tíz évig szunnyadó parázs
-10%
Elissa Sussman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
A gyepfehérítők titka - A bártfai füvesasszony 2. (élfestett)
-10%
Papp Noémi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A Bellevue kastély méhésze
-10%
Fiona Valpy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Rejtőzködve
-10%
Danielle Steel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,97 €
Jack árnyékában
-10%
Diana Hunt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Koszorúfonat (4. kiadás)
-10%
Fábián Janka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Blemondi éjszakák
-10%
Rebecca Reed
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Garantáltan happy end - Romkom-sorozat
-10%
Katelyn Doyle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €