Benkő László

Őfelsége lovagja - Az ifjú Hunyadi János

Hunyadi János a magyar történelem legnagyobb alakjai közé tartozik. Olyan időben élt és harcolt, amikor a legcsekélyebb hiba is országvesztéshez vezethetett. A Hunyadiak korát számos műből javarészt már ismeri a ma embere, és a történészek feltárták a sorsdöntő vereségek és győzelmek okait is. Hunyadi János ifjúkoráról azonban meglehetősen keveset tudunk – ma sincs egyetértés például olyan alapvető tényekben, mint a származása vagy születésének időpontja. A műben, amely a meglévő ismeretek logikus rendbe foglalásával próbál reális képet festeni a gyermekből vezérré érett Hunyadi Jánosról, fontos szerepet kap az Ozorai Pipo néven ismert Filippo Scolari, az alacsony sorból magyar országnaggyá emelkedett firenzei nemes, aki udvarában apródból lovaggá nevelte őt. E könyv igyekszik választ találni a korabeli történelmi és politikai folyamatok okaira is, és hitelesen bemutatni Zsigmond uralkodásának utolsó két évtizedét, amely a harci tapasztalatok széles tárházának biztosításával lehetővé tette, hogy Hunyadi korának legnagyobb hadvezérévé váljon.

Nyelv magyar
Kiadó Lazi Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 552
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 512 g
Méretek (Sz-M-H) 144-204-37
EAN 9789632676371
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Búzavirág (4. kiadás)
-10%
Fábián Janka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Napkelte a Costa Blancán
-10%
Boo Walker
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Impulzus
-10%
Axelle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
A boldogító soha!
-10%
Lynn Painter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,10 €
Sophia diadala - A szépség színei 3.
-10%
Corina Bomann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,47 €
Álszemérem - Ledér és érzéki
Borsa Brown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,75 €
Az örökkévaló dolgok könyve
-10%
Aanchal Malhotra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Powerless - Védtelen (éldekorált)
-11%
Elsie Silver
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
18,92 €