Fedina Lídia

Mi a szerelem?

Harc a boldogságért. A költő, aki szinte mindig szerelmes, végre találkozik az igazival. A lány – aki eddig leginkább a szerelem gondolatát szerette – lángra lobban. Pedig sorban állnak nála a kérők, és szinte mind ígéretesebbnek tűnik egy rang és biztos megélhetés nélküli poétánál, még ha ennek a poétának a csillaga emelkedőben is van éppen… Petőfinek nem csak a vetélytársakkal és a szülők ellenkezésével kell megküzdenie. Az útjába gördülő számos akadály és Júlia bizonytalankodása próba elé állítja az állhatatosságát; elérkezik az idő, hogy bizonyítsa, az érzés, ami ezúttal hatalmába kerítette, minden korábbinál igazabb. Ez a Szerelem. Júliának, akit a fúvó széltől is óvtak, és a valóságról oly keveset tud, fel kell fedeznie, mi is a szerelem, és mi a vágy – túl azon, amire addig az olvasmányai tanították. Egyre jobban megértve önmagát és az érzelmeit, már csak egy kérdés maradt: elég bátor-e, hogy kövesse a szívét, akkor is, ha az történetesen minden józan megfontolás ellenére Petőfi Sándorhoz húzza? A kultikus pár örök szerelmének története, melyet Fedina Lídia úgy mesél el, ahogy még soha senki. Add át magad a lírai sodrásának! „Mindenkinek csak ajánlhatom ezt a regényt, aki szereti a szép szerelmes történeteket, és szeret izgulni a romantikus kalandokon.” – Zolnay Jolán „Kisejlik az írásműből az a hatalmas tudásanyag és kutatómunka, amely megelőzte a könyv írását.” – Virágné dr. Fedina Laura Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen! Felnőtteknek ajánljuk!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 376
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 440 g
Méretek (Sz-M-H) 136-204-30
EAN 9789636750879
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Érzelmek erdeje 3. - Ég veled, magány! Szia, figyelmesség!
Ana Serna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Szeleknek fordít
-8%
Tóth Krisztina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
LOGICO Piccolo - Matek: Szorzás és osztás 100-ig 2. rész
-8%
Marion Godzik
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €
Powerful
Lauren Roberts
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Kuflikupac - Kártyajáték - 4 játék az 1-ben (új kiadás)
-8%
Dániel András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Rush – A szerelem hajszája
-8%
Saskia Roy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Barátokra találtam… és nem vagyok magányos! - Én és az érzéseim
-8%
Honor Head
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
Érzelmek erdeje 5. - Ég veled, félelem! Szia, bátorság!
Ana Serna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €