Max Monroe

Váratlan páros - Szerelmi kalandok 2.

Szenvedély a pálmafák árnyékában Csakis három dologra szerettem volna összpontosítani a tengerparti nyaralásomon: a lazításra, a borozásra és a napsütés élvezetére. Fel sem merült bennem, hogy Mack Houston is színre lép – a pasi, aki pokollá teszi az életemet. Az elmúlt öt évben ő volt a legfőbb munkahelyi ellenségem. Ez a vonzó és nemtörődöm fickó tényleg az őrületbe kerget. Ha van valaki, akivel semmiképpen nem szeretnék összezárva lenni, akkor az éppen ő, csakhogy a szobafoglalási rendszer hibája (vagyis inkább a sors rosszindulata) miatt egy egész hetet együtt kell töltenünk egy nyaralóban. Tuti, hogy börtönben végzem miatta. Vagy, ami még ennél is rosszabb, esetleg nem tudok ellenállni az őrült vágynak, és megpróbálom kideríteni, hogy az ajka tényleg annyira csókolni való-e, mint amilyennek látszik. Bármelyik lehetőség váljon is valóra, úgy érzem, katasztrófa vár rám. Max Monroe a New York Times és USA Today bestsellerszerző-párosa Florida homokos tengerpartjára invitál bennünket, ahol az izzó napsütésnél már a csak a hangulat perzselőbb. „Régóta a szerzőpáros rajongója vagyok, így jól tudom, hogy a könyveiket olvasva könnyed romantikus kikapcsolódás vár rám.” – Jeeves Reads Romance

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Álomgyár Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 368
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 302 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-22
EAN 9789635709687
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A Sellő titka - A K. É. Z. első esete
-8%
Cserháti Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Búcsú nélkül eltűntél
-9%
Harlan Coben
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Éjféli lakoma (új kiadás)
-8%
Lucy Foley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A Bánatos Madonna
-8%
Ruff Orsolya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
A holdfény gyermeke (éldekorált)
-8%
Karen McQuestion
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
20,20 €
Szökés a titkos laboratóriumból
-8%
Jens Schumacher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
A Hét Számlap (filmes borító)
-8%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Mi - Nous (éldekorált)
-8%
Christelle Dabos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
27,14 €

Korábban megtekintett: