Haraszti Szabó Péter

Magyarországi diákok a középkori Prágai Egyetemen

"A prágai egyetem létrejötte alapvető változásokat hozott Közép- Európa számára. Nem csak azért, mert ez volt az első egyetem az Alpoktól északra és a Rajnától keletre, de IV. Károly kifejezetten ebbe a légüres térbe, e régió számára alapította egyetemét 1348 ban. A magyarországi diákok pedig megértették ezt a célt és szép számmal meg is jelentek a korabeli császári székhely egyetemén. Az egyetem magyarországi diákjainak kutatása a HUN-REN–ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport működésének elmúlt tíz évében folyamatos volt, az adatok egyre bővültek, változtak, alakultak az évek során. PhD értekezésemben, mely jelen monográfia alapja is, a magyar medievisztikában sajnálatosan alulkutatott egyetemtörténeti tematikán belül is ennek a kevéssé kutatott intézménynek a hallgatóságát választottam kutatásaim tárgyául. A rendkívül hiányos forrásbázisnak köszönhetően tágabb teret kapott a vizsgálatok során a komparatív módszertan, így a 14. század végi és a 15. század eleji bécsi, illetve krakkói egyetemekkel történt összevetés eredményeként szinte a teljes régió felsőoktatásának egy időszeletét, mintegy fél évszázadát dolgoztam fel. Mindezt a 20. század derekán, a francia Annales iskola hatására bekövetkezett szemléletmódbeli váltás eredményeként hangsúlyosan társadalomtörténeti szempontból végeztem. Mindezek során az egyetem csak a keretét adta a kutatásoknak, annak tárgya mindvégig a diák volt. Mit tanult, tanulmányai és megélhetése mennyibe került neki és családjának, milyen komplex kapcsolatrendszerek alakultak ki az egyetem falain belül körülötte és általa, s mire jutott a megszerzett tudásnak köszönhetően, tudása hogyan hasznosult a társadalom számára. Jelen kötet talán kicsit jobban ráirányítja a figyelmet azokra a mindmáig velünk élő és szemléletünket befolyásoló tudományos műhelyekre, amelyek nélkül sem a középkori egyház, diplomácia és társadalom, de a gazdaság, kultúra és tudomány sem lenne teljes: az egyetemekre."

Nyelv magyar
Kiadó Martin Opitz Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 320
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 626 g
Méretek (Sz-M-H) 163-235-17
EAN 9786156388865
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Bajnokok 3. - Bajnokok (képregény)
-10%
Mark Waid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,85 €
6,17 €
Killing Eve: Die For Me
Luke Jennings
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,95 €
A végtelen rövid története - Elképzelni az elképzelhetetlent - Különleges számok nyomában
-10%
Brian Clegg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,45 €
Maszat számol
-10%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
House of Flame and Shadow
Sarah J. Maas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
Piszkos munka - A munkaszolgálat és a keretlegények történetei a népbíróságon - Modern magyar történelem
-10%
Veszprémy László Bernát
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Mielőtt - Before (új kiadás)
-10%
Anna Todd
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,75 €
11,48 €
Négy kisregény: Sörgyári capriccio - Szigorúan ellenőrzött vonatok - Táncórák idősebbeknek és haladóknak - Bambini di Praga 1947
-11%
Bohumil Hrabal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €