Káprázat

A két világháború közti német nyelvű irodalom bővelkedik olyan művekben, melyek jelentőségét csak megjelenésük után két-három évtizeddel ismerték fel. Franz Kafka, Hermann Broch, Robert Musil alkotásai mellett az 1905-ben született és 1994-ben elhunyt Elias Canetti fő műve, a Káprázat című regény is ezek közé tartozik. 1932-ben keletkezett, és 1935-ben jelent meg először, de csak az ötvenes években figyeltek fel rá világszerte. A regény főhőse, Kien professzor, a világhírű sinológus i?1 hogy munkáját zavartalanabbul végezhesse, és pótolhatatlan könyveinek, kéziratainak őrzését, gondozását hatékonyabban biztosítsa i?1 feleségül veszi házvezetőnőjét. Számítása azonban balul üt ki: a feleséggé előléptetett házvezetőnő jogot formál a családi életre, érzelmekben, pénzben és ágyban egyaránt. S mivel nem kapja meg, amire igényt tart, bosszúból kiszorítja a professzort otthonából, könyvei közül, munkájából, létformájából. A talaját vesztett sinológus rabjául esik az alvilágnak, de megérkezik Párizsból testvére, a divatos pszichiáter, hogy megszabadítsa bátyját feleségétől és alvilági barátaitól, és visszahelyezi könyvei birodalmába. Elutazása után azonban az események váratlan és vérfagyasztó fordulatot vesznek. A félelmetes és groteszk cselekmény egy jellegzetes, különösen a két világháború közötti Közép-Európára jellemző értelmiségi magatartás tragikus csődjének foglalata.