Lu Nei

Az én Babilonom

„A kilencvenes évek elején történt mindez, a húszas éveimben, amikor is egy Daicheng nevű helyen laktam, közel Sanghajhoz. Egy szempillantás alatt elillantak a kilencvenes évek, és az életem húszévesen olyan volt, mint valami vég nélküli bolyongás egy labirintusban” – kezdi történetét a már harmincas Lu Xiaolu. Érettségi után a pimasz és merész, költői ambíciókkal megáldott fiúra nem vár kecsegtető jövő a kínai kisvárosban. El kell döntenie, hogy beletörődve elfogadja-e a magafajtának rendelt sorsot, és munkás lesz, vagy kitapossa a saját útját. Kelletlenül engedelmeskedik, és beáll robotolni a helyi szacharingyárba, ám a sokféle, küszködő vagy csak a munkát megúszni akaró sorstárs között nem igazán vonzó számára, hogy megfeleljen a gyári hierarchia szabályainak. Az ő lázadásokkal, büntetésekkel, flörtöléssel tarkított alkalmazkodási kísérletein keresztül rajzolódik ki egy sajátos világ: a 90-es évek változófélben lévő Kínája, és bontakozik ki egy korszak regénye. Lu Nei (1973) generációjának egyik legtehetségesebb, számos díjjal kitüntetett írója. Egyebek között volt gyári munkás, bolti eladó, üzletkötő, raktárvezető, rádióbemondó és kreatív igazgató. Az én Babilonom korai műve, híres regénytrilógiájának első darabja, amelyből sikeres mozifilm és tévésorozat is készült.

Nyelv magyar
Kiadó Geopen Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 440
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 576 g
Méretek (Sz-M-H) 137-205-29
EAN 9789635161652
Szállítási idő 4-6 munkanap

További termékek a kategóriából:

Audrey Hepburn - Élet, szenvedély, stílus
-10%
Chiara Pasqualetti Johnson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,37 €
Ich bin aus Ungarn - Magyarországról jöttem
-10%
Angela Murinai
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
A vizek ura - A forintokból épített birodalom
-10%
Balogh Levente
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
A nyomozó
-10%
Dr. Patócs Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,14 €
A Jordan-szabályok
Sam Smith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
Vissza-Vágó
-10%
Kerényi Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €
A telepi lány (3. kiadás)
-10%
B. E. Belle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Kiképzés (új kiadás)
-10%
Vitray Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €