Szabó-V. Dóra
Kényszereken innen és túl - Kényszer-vallomás
Ez a könyv egyes szám első személyben vezet végig a kényszerbetegség kialakulásának, felismerésének és a gyógyulás keresésének években mérhető, rengeteg szenvedéssel járó útján. Azzal a céllal íródott, hogy kapaszkodót jelenthessen és bátorítást nyújtson a hasonló gondokkal küszködőknek. Úgy érzem, ezt a célt maximálisan el is éri a szerző. A „minden rendben”, vagy helyesebben fogalmazva „mindennek rendben KELL lennie” felszín repedésein olyan poklokba láthatunk be, vagy zuhanhatunk alá, amit senki sem feltételezne a jól teljesítő, kedves, helyes fiatal lány és nő életében. Szóba kerül itt számos fontos élettéma, szerelem, házasság, gyermekvárás, hazugságok, csalódások… de legfőképp a mindent elárasztó, időnként pánikká lobbanó, máskor jegesen fojtogató szorongás. A szorongás, ami ellen muszáj valamit tenni, különben elviselhetetlen… A KELL és a MUSZÁJ szorítását csak bizonyos szertartások – kényszercselekvések – enyhítik egy időre. Ebbe a világba tekinthetünk be olyan novellák segítségével, amelyek abszolút átélhetővé teszik azt a nagyfokú feszültséget, amit olyan jól ismer az író.

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | Medicina Könyvkiadó Zrt. |
| Megjelenés éve | 2025 |
| Oldalak száma | 208 |
| Kötés típusa | puha kötés |
| Súly (g) | 250 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 142-197-9 |
| EAN | 9789632269443 |
| Szállítási idő | 4-8 munkanap |