Kazuo Ishiguro

Ne engedj el... (új kiadás).

Már-már idilli körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. De közben sejtik, aztán lassacskán már tudják is – bár egy gyerek számára ez a tudás szinte felfoghatatlan –, hogy ők különleges lények. Hogy nincsenek szüleik, mint másoknak, a külvilágban, és hogy csak azért léteznek, hogy aztán „adományozhassanak”. De mégis van az életükben szeretet és szerelem, van „lelkük” – és a regény főhősei számára még az a lehetőség is felmerül, hogy az igazi szerelem talán, ha csak kis időre is, kimenekítheti őket előre megírt sorsukból. Ishiguro megtévesztő egyszerűséggel kibontakozó remekműve a legapróbb lelki rezdülésekre is érzékeny szemmel meséli el nekünk azoknak a fiataloknak az életét, akik túl hamar kell, hogy szembesüljenek az élet elkerülhetetlen egzisztenciális drámájával. A regény 2005-ös megjelenését követően rövid időn belül több jelentős irodalmi díjat is elnyert, a Time magazin beválogatta a száz legjobb angol nyelvű regény közé, és Mark Romanek rendezésében nagy sikerű film is készült belőle, melyet 2010-ben mutattak be. A 2017-ben „nagy érzelmi erejű regényeiért” Nobel-díjjal kitüntetett japán származású brit író, Kazuo Ishiguro olyan briliáns regények szerzője, mint a Napok romjai, Az eltemetett óriás, a Klara és a Nap és – mind közül a legnagyobb világsiker – a Ne engedj el… Témáját és gondolati ívét tekintve minden újabb műve meglepetés – van köztük a mélységes múltból a mi korunk emberéhez szóló allegória, van a közeljövőben játszódó disztópia, van, amelyik Japán második világháborús vereségének lelki hatásait elemzi, és van olyan, melynek fő motívuma a zene –, de mindegyiket összefűzi az a sajátos látásmód, melynek kapcsán eszünkbe juthat ugyan Franz Kafka, Marcel Proust vagy Vladimir Nabokov, de Ishiguro írói világa végső soron egészen eredeti: olyan különös fénytörésben láttatja a szorongó emberi lelket, mint senki más.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 336
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 324 g
Méretek (Sz-M-H) 121-183-26
EAN 9789636206895
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Amikor nem értjük többé a világot
-8%
Benjamin Labatut
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Nyár a Hilda-villában
-8%
Michaela von Kügelgen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Fehérség
-8%
Jon Fosse
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Abel
-8%
Alessandro Baricco
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Nincshof
-8%
Johanna Sebauer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,64 €
A szilmarilok
-8%
J. R. R. Tolkien
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Száz év magány
Gabriel García Márquez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
Babbitt
-8%
Sinclair Lewis
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €