Pierre Boulle

Híd a Kwai folyón - Trubadúr Zsebkönyvek 85.

Pierre Boulle világszerte népszerű háborús regénye – és az abból készült, többszörös Oscar-díjas film – a japán Saito ezredes és foglya, Nicholson ezredes összefonódó sorsát elénk tárva mutatja meg a háború személyiségtorzító hatását. Az angol hadifoglyok által felépített vasúti híd lerombolására kiküldött kis kommandónak váratlan helyzetekkel kell szembenéznie. "Mindig közbejön valami, amire nem számítunk, Warden. Ezt maga ugyanolyan jól tudja, mint én. Fogalmam sincs róla, milyen titokzatos ok rejlik mögötte, de még sohasem fordult elő, hogy egy akció a megállapított terv szerint bonyolódjék le." "Gyűlölöm a briteket. Néhány hadifogoly halála nem fog meghatni. Ha mindnyájan meghaltok, az se jelent semmit nekem, a nagy japán hadsereg törzstisztjének." "Ami magát az akciót illeti, arról a helyszínen fog dönteni; de ne siessen vele. Véleményem szerint többet ér megvárni a vasútvonal elkészültét, s aztán jól odasózni, mint néhány jelentéktelen beavatkozással megkockáztatni, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet." "Lehetetlenség összehasonlítani egy hidat – ahogy azt a nyugati civilizáció elképzeli – azokkal az alkalmi tákolmányokkal, amelyeket a japán katonák szoktak építeni az ázsiai kontinensen." "Tudni akarom, milyen is igazából az a híd, érti? Melyek a pontos méretei? Hány pillére van? Hozzon nekem számokat! Hogyan lehet megközelíteni? Hogyan őrzik? Milyen lehetőség van az akcióra?"

Nyelv magyar
Kiadó Trubadúr Könyvek Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 240
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 184 g
Méretek (Sz-M-H) 110-180-18
EAN 9789636560836
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Elválás
-10%
Susan Taubes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Hogy legyünk jók?
-10%
Nick Hornby
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Manon virágai
-12%
Mélissa Da Costa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
15,84 €
Jó alapanyag - KULT Könyvek sorozat
-10%
Dolly Alderton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Úton - Az eredeti tekercs (új kiadás)
-10%
Jack Kerouac
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Fehér éjszakák - A szelíd teremtés - Proharcsin Úr
-10%
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A vasárnap koldusai
-10%
Valérie Perrin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Merre jársz, Bojangles? (2. kiadás)
-10%
Olivier Bourdeaut
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €