Ungváry Krisztián

Horthy Miklós - A kormányzó és felelőssége 1920- 1945 (új kiadás)

Több mint száz esztendeje annak, hogy 1920 márciusában Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választották. Személye és közel negyedszázados regnálása körül azonban mind a mai napig komoly emlékezetpolitikai és közéleti viták dúlnak. Hívei szerint ő konszolidálta az országot, mindent megtett azért, hogy Magyarország a lehető legkisebb veszteséggel kerüljön ki a háborúból, ráadásul a magyar zsidóság egy részének megmenekülése is neki köszönhető. Ellenfelei mindezt másképpen gondolják. A kormányzó döntéseinek objektív, történeti elemzése ugyanakkor segíthet abban, hogy elfogultságoktól és ideológiai elkötelezettségektől mentesen közelítsünk ehhez a kérdéshez. Ungváry Krisztián új kötetében arra keresi a választ, hogy milyen felelőssége volt Horthy Miklósnak Magyarország sorsának alakulásában, különösen második világháborús szerepvállalásában és a magyar zsidóság 1944-es tragédiájában. A szerző az összes eddigi kutatási eredményt felhasználva tematikus kérdések köré csoportosítja Horthy politikusi működését, megkísérli pontosan rekonstruálni mozgástereit, és a korban érvényes jogi és politikai elvárásokat és lehetőségeket figyelembe véve egyenként teszi mérlegre a kormányzó legfontosabb döntéseit és választásait, amelyek alapvetően befolyásolták Magyarország lakóinak életét 1920 és 1944 között. UNGVÁRY KRISZTIÁN (1969) történész fő érdeklődési területe elsősorban a 20. század politika- és hadtörténete, illetve az emberek viszonya saját történelmükhöz. Számos nagy visszhangot kiváltott történeti munka szerzője. A Horthy-rendszer mérlege című akadémiai disszertációjával elnyerte az MTA doktora címet.

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 250
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 238 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-17
EAN 9789636870966
Szállítási idő 4-6 munkanap

További termékek a kategóriából:

Székelyföldtől az amerikai hadifogságig 1944-1945
-10%
Korsós József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,54 €
Ügynökök, informátorok, jelentések - Az állambiztonsági besúgóhálózat történetei
-10%
Takács Tibor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A magyar kommunisták 1918-1989 - Modern magyar történelem
-10%
Papp István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Szepes vármegye nemes családjai
Szluha Márton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
48,99 €
Beugrás - Magyarország hadba lépése a Szovjetúnió ellen - Befejezetlen múlt
-10%
Ungváry Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Árpád?
-10%
Dr. Zsolt Zsigmond
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,70 €
3,33 €
Forradalom a hátsó udvarban - Kollektív erőszak, antiszemitizmus és politikai átalakulás Magyarországon 1945 után
-10%
Apor Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Igazságot Magyarországnak! - A trianoni békeszerződés következményeinek ismertetése és bírálata
-10%
Gróf Apponyi Albert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,37 €