Iclal Aydin

Búcsú Ayvaliktól - A három nővér titkai

Türkân, Dönüş, Derya a három nővér. Mindhárman anyák, s imádott édesapjuk, Sadik úr lányai. A lánytestvérek ereje abban rejlik, hogy bármi is történjen, nincs a számukra fontosabb annál a szeretetnél, ami összeköti őket, s az egész családjukat. Serdar, Kartal, Erdem a három „fivér”. Azzal, hogy feleségül vették a lányokat, ők is családtaggá váltak, s valóban olyanok egymás számára, mintha testvérek lennének. Sadik úr a fiaiként tekint rájuk. Azonban bármekkora is a szeretet, ami összeköti őket, mint minden családban, itt is akadnak nehézségek, problémák, sőt, olykor elsőre megoldhatatlannak tűnő válságok is. Mi több, szinte minden családtagnak van valami titkolnivalója. Ebben a kötetben fény derül arra, ki volt Ayvalik legszebb lányának, Türkânnak az első szerelme, s érez-e még iránta valamit a legidősebb nővér. Dönüş azzal vívódik, hogyan mondja meg a többieknek, valami elromlott a házasságában. Derya titka pedig éppen az, hogy ő talán tudja, ki az, aki Dönüşék boldogságának az útjába állt… Türkân és Somer lánya, Defne immáron felnőtt nő. Úgy érzi, elszámolnivalója van az apai nagyanyjával, Rüçhan asszonnyal. Az ő találkozásuk több titokról is lerántja a leplet, s – tetszik, nem tetszik – szinte mindenki életére hatással lesz a családban… Iclal Aydin regényében lényegében minden szereplő visszatér, akit az előző kötetében, A három nővérben (és a belőle készült tévésorozatban) megismerhettünk. A Búcsú Ayvaliktól A három nővér folytatása, ott veszi fel a fonalat, ott kezdődik el, ahol A három nővér befejeződött. Ezzel együtt a Búcsú Ayvaliktól egy kerek egész mű, önmagában is érthető, briliánsan megírt érzelmes és tartalmas családregény. Azok számára pedig, akik olvasták A három nővért – talán írhatjuk, hogy – kötelező olvasmány. Ha pedig valaki a Búcsú Ayvaliktól-t olvassa először, annak ajánljuk, hogy ezt követően ismerkedjen meg az „előtörténettel”, vagyis magával A három nővérrel.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Maya Média Kft.
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 400
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 422 g
Méretek (Sz-M-H) 135-210-30
EAN 9786150230238
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Koronák harca - A rózsák háborúja és a Tudorok felemelkedése
-8%
Dan Jones
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
25,63 €
Pokol a Csendes-óceánon - A hős alakulat (új kiadás)
-8%
E. B. Sledge
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A tűz napja /Pompeji regénye
-86%
Stephanie Dray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
1,95 €
Berlin betiltott könyvei
-8%
Daisy Wood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Egy új korszak hajnala - A katedrális előzménye (új kiadás)
-8%
Ken Follett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €
Stonehenge -  Az idő katedrálisa
-8%
Ken Follett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
A pőre fény - KULT Könyvek
-8%
Bridget Collins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
A tűzoszlop - Kingsbridge-sorozat III. (új kiadás).
-8%
Ken Follett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €