Martin Scorsese

Beszélgetések a hitről

Amikor Antonio Spadaro olasz jezsuita teológus és a világhírű amerikai filmrendező, Martin Scorsese 2016 márciusában először ült le beszélgetni egymással, még egyikük sem gondolta, milyen tartalmas, mély és máig tartó intellektuális eszmecsere fog kialakulni közöttük. Spadaro atya kíváncsi és érzékeny kérdései nyomán Scorsese valamennyi fontos filmes témája előkerül: a szicíliai bevándorlók közt töltött gyerekkortól kezdve a szervezett bűnözés erőszakos világán át a valláshoz és a hithez való viszonyig. A kötet zárásaként Scorsese filmvázlata olvasható, amely Ferenc pápa ihletésére született. „Sokat tanultam abból is, hogy csak figyeltem, megéltem az utca életét, és hallgattam az utcai beszélők történeteit. Csodásak voltak. Az utcasarkon állók, a kalandjaikat elbeszélő keményfiúk, akik önmagukból sem ódzkodtak tréfát űzni. Anyám pazar mesélő volt, apám nemkülönben. Akárcsak a nagynénéim és a nagybátyáim. Mint a szivacs szívtam fel a történeteiket, de úgy képzeltem, hogy én csakis mozgóképekben tudnám kifejezni őket. Így nőttem fel: nézve a mozgóképeket a vásznon és a művészetet a templomokban: a szobrokat, a festményeket, a feszületeket, a festett üvegablakképeket, a kálvária stációit, amelyek olyanok voltak, mintha egy film kimerevített kockái lennének. Jézus-kutatásom útja tehát szükségképp a moziba vezetett.”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 152
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 214 g
Méretek (Sz-M-H) 110-185-19
EAN 9789636204907
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Pio atya - Egy derűs lélek - Történetek, levelek és imák
-8%
Patricia Treece
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
A buddhizmus - Lélektana, spiritualitása, irányzatai (új kiadás)
Gánti Bence
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,75 €
Tibeti halottaskönyv - A bardó tanítás nagykönyve (új kiadás)
-8%
Padmaszambhava
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Bibliai történetek gyerekeknek - Ótestamentum
-8%
Tkk ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
Református énekeskönyv - Kis méret (mintás borító)
Énekeskönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
Imakönyv /Római katolikusok részére
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,15 €
10,26 €
Imádságos képeskönyvem /Velúr (kék, bordó)
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €
Biblia gyermekeknek (új kiadás)
-8%
Campos Jiménez Mária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €