Koch Boglárka Lilla

Együtt családdá - Önismereti napló szülővé válás előtt álló pároknak

"Pszichológusként szakmai oldalról, édesanyaként saját élményeimbol is tudom, hogy a szülővé válás, amennyire csodálatos, annyira kihívásokkal teli időszak, mely során a párkapcsolatunk is óriási változáson megy keresztül. Pszichológiai értelemben, amikor egy házaspár szülőpárrá válik, egy úgynevezett életciklus váltást élnek át, aminek természetszerű velejárói az átmeneti feszültségek, a viták, a kapcsolat újradefiniálása.
Ezt az önismereti naplót szülővé válás előtt álló pároknak hoztuk létre, kifejezetten abból a célból, hogy lehetőségük nyíljon felkészíteni párkapcsolatukat a családdá válás óriási változására. A naplót közösen kitöltve még jobban megismerhetitek egymást és a szülőségről, családról, házasságról alkotott képeteket, valamint számtalan fontos kérdést átbeszélhettek, ami talán nem jutott volna eszetekbe, így később a családotok hétköznapjaiban már lesz kapaszkodótok, amihez visszanyúlhattok segítségért. "

Nyelv magyar
Kiadó Magánkiadás
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 240
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 574 g
Méretek (Sz-M-H) 148-210-23
EAN 9786150223957
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Csapások és szárnycsapások
-10%
Lohonyai Dóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Jógalégzés - Légzésfejlesztés a gyakorlatban - Az ősi bölcsesség alkalmazása a modern világban
-10%
Patrick McKeown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Esztétikai arckezelések - Botulinumtoxin-kezelés és hialuronsav-töltés
-10%
Dr. Mihalovits Botond
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
98,30 €
88,47 €
Természetgyógyász a családban - Nők kézikönyve - Ciklusok
-10%
Szarvas Nikolett Diána
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Kávészótár - Minden, ami kávé: a termesztéstől a pörkölésig, a főzéstől a kóstolásig
-10%
Maxwell Colonna-Dashwood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €
Szétkapcsolódott Gyermekek - Az innovatív Agyi Egyensúly Program (Brain Balance Program™) az autizmussal, ADHD-vel, diszlexiával és egyéb neurológiai
-10%
Dr. Robert Melillo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,90 €
23,31 €
Menopauza - A második tavasz
-10%
Davina McCall
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,10 €
 A nagy pisikönyv
Jakub Plachý
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €

Korábban megtekintett: