Lipcsey György

Mítosz – Hit – História

Kétféle gyakran átpolitizált szemlélet jellemzi napjaink képzőművészetének megítélését. Az egyik a görög és római, illetve a zsidó és keresztény tradíciót, továbbá a nemzeti művészetet negligáló homogén világművészet létrehozását hirdeti. Ez a „mindent eltörölni” akaró, hajdan kommunista, ma globalista ideológia sajnos igen népszerű mindenekelőtt Nyugat-Európában. A másik felfogás ezzel szemben viszont azt tarja, hogy az egyetemes művészet a lokalitásra épül, csak a különböző népek, nemzetek, kultúrák és régiók egyedi jegyekkel bíró művészetéből alakulhat ki. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Európa konzervatív értelmisége, mindenekelőtt a közép-európai társadalmak képviselői nem tudnak és nem is akarnak azonosulni a nivelláló ideológiákkal, sőt a művészek jelentős része sem osztja ezt a nézetet. Különösen így van ez az autonómiájukat, létüket féltő kisebbségi alkotók esetében. Nem véletlen tehát, hogy az európai hagyományokhoz, az európai művészethez való kötődés fontosságát hirdeti Lipcsey György új albuma is. A Dunaszerdahelyen élő szobrász kötete képanyagát célzatosan nem stiláris elvek alapján válogatta, hanem három, a művészet kontinuitását biztosító fogalmat, a mítoszt, a hitet és a történelmet középpontba állító fejezetre tagolta.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Vámbéry Polgári Társulás
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 160
Kötés típusa keménytáblás
Súly (g) 797 g
Méretek (Sz-M-H) 182-256
EAN 9788089955749
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Z babičkinej truhlice - Tajuplné hrady
-8%
Lenka Šingovská
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
62,00 €
57,04 €
Pohľad do minulosti Komárna - Bepillantás Komárom múltjába
Karol Lacko
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,90 €
A nagy V - Villamos mozdonyok Magyarországról
-8%
Süveges László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
42,30 €
38,92 €
Vámbéry Album
-8%
Felföldi Szabolcs, Vér Márton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,00 €
13,80 €
Hungarikumok (új kiadás)
-10%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Várak és kastélyok
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,00 €

Korábban megtekintett: