Albert Uderzo

A főnökviadal - Asterix 7. (Különkiadás)

"A rómaiak megelégelik Asterix falujának az ellenállását, és kitervelik, hogy egy ősi gall szokás, a főnökviadal felelevenítésével Hasarengazfix helyett új vezért ültetnek a fejükre. Amegbéazix, a megszálló iránt feltétlen hűséggel viseltető főnök rá is áll, amennyiben sikerül kiiktatni a varázsitalt. A Panoramix elrablására érkező légionáriusokat sikerül ugyan visszaverni, ám Obelixnek egy szerencsétlenül elhajított menhirje eltalálja a druidát, aki elveszíti az emlékezetét, így oda a varázsital receptje is. A kihívás márpedig érvényes, és Asterixéknek csak pár napjuk maradt, hogy megoldást találjanak. Ebben a különkiadásban a klasszikus képregény oldalai mellett 16 plusz oldalt szenteltünk olyan érdekes, és eddig nem látott adatoknak, melyek az eredeti képregény keletkezésének és megjelenésének körülményeit mutatják be. Továbbá, a 2025. április 30-án induló új Netflix-sorozathoz kapcsolódó érdekességekről is olvashatnak, mint például hogyan lesz a képregényből rajz, majd forgatókönyv és 3D-s rajzfilm-sorozat. "

Nyelv magyar
Kiadó Móra Könyvkiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 64
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 524 g
Méretek (Sz-M-H) 215-287-10
EAN 9789636037963
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Akit sólymok védenek (éldekorált)
-10%
Varga Polyák Csilla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Az utolsó világítótorony - #pov
-10%
Paola Zannoner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Színház a félhold árnyékában - Abszolút töri
-10%
Mészöly Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,13 €
Az Igazi Galambok keményen fészkelnek
-10%
Andrew McDonald
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Kalandok a Balatonon 2. - Avagy az öreg gróf titka
-10%
Mikó Csaba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
A királyné nyaklánca - Ifjúsági könyvek
-10%
Szerb Antal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,52 €
Hogyan ment az agyamra az idegesítő tesóm az osztálykiránduláson… - A világ legszuperebb titkos naplója
-10%
Anja Fröhlich
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
A csillag és a százados
-10%
Zágoni Balázs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €

Korábban megtekintett: