Tarjányi Péter

Szilánkok

Az orosz–ukrán háború harmadik évét zártuk, és arra kellett rádöbbennie a világ­nak, hogy ez a háború sokkal többről szól, mint két nemzet fegyveres összecsapásáról, valójában a világ újrarendeződésének első lépéseit láthatjuk… Európának végre fel kéne ébrednie, és villámgyorsan intézkedéseket hoznia, hogy képes legyen megvédeni önmagát. Már nem az a kérdés, hogy meg tudjuk-e állítani az egész bolygóra kiterjedő változást, hanem az, hogy meg tudjuk-e védeni a függetlenségünket, az értékeinket, az Európai Uniót. Döbbenetes változások indultak meg az utóbbi évtizedben a világban. Kis-, közép- és nagyhatalmak rendeződtek egymással ellenséges tömbökbe. Ahhoz, hogy jobban megértsük, hogy is jutottunk idáig, bemutatok több saját és néhány külföldi elemzést, információszilánkokat, amelyeket, ha egyben nézünk, kirajzolódik egy kialakulóban lévő új világrend. Az elemzett „szilánkok” után úgy gondolom, jobban érthetővé válik, hogy a napi történések a világban, az ukrajnai háború, a gázai övezeti válság, vagy a tengeri kereskedelmi útvonalak támadása hogyan befolyásolja a mindennapi életünket, és hogyan fogja egyre jobban átformálni a bolygó háborgó másik fele a mi kényelmes világunkat. Ez a könyv egyfajta vészcsengő, lássunk és tanuljunk abból, ami körülöttünk történik. A világunk, Európa a fény, nem hagyhatjuk kihunyni.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Spirit Publishing
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 280
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 306 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-20
EAN 9786156713087
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Jó reggelt, szörnyeteg! - Öt hős útja a gyógyulás felé
-8%
Catherine Gildiner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Kivetülések - Az emberi érzelmek története
-8%
Karl Deisseroth
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Mindennapi játszmáink - Hogyan jönnek létre a kapcsolati forgatókönyvek? (új kiadás)
-8%
Bagdy Emőke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,65 €
8,88 €
Érzelmi munka - Az életünket formáló láthatatlan teher
-8%
Rose Hackman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Kicsikről nagyoknak - Kisgyerekkortól iskoláskorig
-8%
Vekerdy Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,40 €
11,41 €
Sorsfordító találkozás önmagunkkal
-8%
dr. Buda László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
The 33 Strategies Of War - A háború 33 stratégiája
-8%
Robert Greene
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €
Ősi aggyal - Egy modern világban
-8%
Paul Goldsmith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €