Stanislaw Lem

Solaris - Időkapu könyvek

Tudós érkezik a Solaris körül keringő űrállomásra, hogy a bolygó felszínét borító óceánt tanulmányozza. Munkája során azonban fájdalmas emlékkel szembesül, amely egy volt szerelme fizikai képében ölt alakot. Kiderül, hogy ez a jelenség nem csak őt érinti, hanem a legénység többi tagját is gyötrik a saját elfojtott és megtestesült emlékeik, és ez fokozatosan az őrületbe kergeti mindnyájukat. Lassan felismerik, hogy ezt a Solaris hatalmas plazmaóceánja okozza, amely intelligencia jeleit mutatja, ám eddig nem sikerült kapcsolatot teremteniük vele. De vajon megérthetik a körülöttük lévő világegyetemet anélkül, hogy előbb megértenék, mi rejlik a saját lelkükben? A Troubadour Books gondozásában jelenik meg Stanisław Lem 1961-ben íródott regénye, amely a sci-fi és a világirodalom egyik örök klasszikusa. Aktualitása és az általa felvetett kérdések most is ugyanolyan érvényesek, mint a 20. század közepén. A regényből már több nagysikerű film is készült, az első Andrej Tarkovszkij rendezésében, a legutóbbi pedig 2002-ben George Clooney főszereplésével.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Troubadour Books Kft.
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 280
Kötés típusa puha kötés
Méretek (Sz-M-H) 110-180-20
EAN 9786156745583
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Akcióban az életmentők - Mit? Miért? Hogyan? 52.
-8%
Andrea Erne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,51 €
Jön a kukásautó! - Mit? Miért? Hogyan?. /Scolar mini 18.
-8%
Peter Nieländer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,44 €
LOGICO Piccolo - Matek: Összeadás és kivonás 100-ig 2. rész
-8%
Marion Godzik
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €
Téglalap, mint...
-8%
Agnese Baruzzi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,55 €
4,19 €
Spirituális helyek - Több mint 150 varázslatos úti cél a világ körül
-8%
Clare Gogerty
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,60 €
20,80 €
Gyilkos örökség
-8%
Freida McFadden
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,65 €
19,92 €
Találmányok és felfedezések - Szórakoztató tudomány
-8%
Gisela Socolovsky
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Kukkantó manó és a Kerekerdő titkai (új kiadás)
-8%
Fésűs Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €

Korábban megtekintett: