Emma Baxter-Wright

Yves Saint Laurent - Divatikonok VII.

Úgy tartják, Yves Saint Laurent-nak köszönhetően lett az haute couture-ből művészet, a divatbemutatóból pedig lélegzetelállító méreteket öltő látványosság, és szintén ő modernizálta a női divat fogalmát is klasszikus androgün darabjaival. Az Algériában született Saint Laurent divatnövendékből szélsebesen emelkedett fel Christian Dior jobbkezévé, majd karrierje tetőpontját akkor érte el, amikor átvette a Dior márka vezetését az alapító halála után. Saint Laurent 1961-ben megalapította saját divatházát, majd megalkotta híres „le smoking” nadrágkosztümjét és Mondrian ruháját, bevezette a bőrdzsekit a mainstream divatba, ugyanakkor az egész divatvilágot meghökkentette a luxus és a művészi dráma ötvözésével. A Divatikonok sorozat VII. kötete pazar illusztrációkkal és hiteles szöveggel dokumentálja a rejtélyes, merész és elképesztően kreatív tervező életét és munkásságát. „A divat elhalványul, a stílus örök. Az én álmom az, hogy a nőknek olyan klasszikus ruhatar alapjait nyújtsam, amely megszabadul a pillanatnyi divattól, és ezáltal nagyobb önbizalmat ad nekik.” Yves Saint Laurent

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 160
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 372 g
Méretek (Sz-M-H) 125-180-14
EAN 9789636205843
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Új rajziskola
-8%
Szunyoghy András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
28,20 €
25,95 €
Reök - Munkácsy levelek, 1865-1875
-8%
Reök György Aba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,95 €
19,28 €
Gróh István és a magyarországi középkori falfestmények dokumentálása
BUDAY PÉTER
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,00 €
A rejtelmes Népszínház utca - és egykori lakói - Sétakönyvek 5.
-8%
Maczó Balázs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Országházi zsebkönyv
-8%
Lukács András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az emberi test kis művészeti anatómiája (új kiadás)
-8%
Szunyoghy András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Az új jobb agyféltekés rajzolás /Munkafüzet
-8%
Betty Edwards
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
A design nagykönyve - Minden, amit tudni érdemes
-8%
Ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,00 €
35,88 €

Korábban megtekintett: