Pierre Lemaitre

Nagyvilág

Szerelem és halál, háború és üzlet, árulás és gyilkosság – e szavakkal lehetne röviden összefoglalni Pierre Lemaitre regényének cselekményét, amelynek színtere három egymástól igencsak távol eső város: Bejrút, Saigon és Párizs. A nagyvilágban szétszóródó Pelletier család tagjainak élete 1948-ban néhány hónap alatt döntő fordulatot vesz. A háború dúlta Indokínában eltűnt szerelmét kereső Étienne véletlenül egy elképesztő pénzügyi botrány nyomaira bukkan. Fivérének, François-nak egy brutális gyilkossági ügy teremt lehetőséget arra, hogy a továbbtanulás helyett egy párizsi napilap munkatársa legyen. A szintén Párizsban élő harmadik Pelletier fiú, Jean házsártos feleségén kívül saját démonaival is küzd, miközben a család egyetlen lánygyermeke, Hélene úgy dönt, hogy elhagyja a bejrúti szülői házat. Amikor aztán a körülmények kényszerítő ereje folytán az idős Pelletier házaspár is Párizsba érkezik, fény derül egy olyan titokra, amely közvetlenül összekapcsolja a regényt a szerző néhány éve megjelent, Viszontlátásra odafönt című könyvével. Pelletier asszony ismét megtorpant. – Indokínába?! De hát ott dúl a háború! Étienne már vagy ezerszer elmagyarázta neki, hogy igen, persze, háború van, de azért ez így nem egészen igaz. Hogyan tudná megértetni vele? – Az nem igazi háború, mama, nevezzük inkább konfliktusnak. – Az olyan konfliktust, amelyben halomra hullanak az emberek, háborúnak hívják. Pierre Lemaitre (1951, Párizs) francia író. Pályája első felében bűnügyi regényeket, később bűnügyi elemekkel átszőtt szépirodalmi regényeket, mozifilm-, tévéfilm- és tévésorozat-forgatókönyveket írt. Első megjelent könyvétől kezdve jelentős kritikai és közönségsikernek örvend. Számos irodalmi díjjal kitüntették, Viszontlátásra odafönt (2015) című regényéért elnyerte a rangos Goncourt-díjat. A regény alapján azonos címmel, 2017-ben film is készült Albert Dupontel rendezésében.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Park Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 592
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 644 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-43
EAN 9789636331016
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Versek + imák
-8%
Matthew McConaughey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Geronimo Stilton - A képregény: Csatornapatkánybűz (képregény)
-8%
Elisabetta Dami
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Ivadék
-8%
Jack Ketchum
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
New Challenges 2 WB + CD
Liz Kilbey, Lindsay White
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,70 €
Mindent a táplálkozásról - Izgalmasan és látványosan (3. kiadás)
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
20,20 €
Jobb agyféltekés rajzolás - A kreativitás és a művészi magabiztosság fejlesztésének új útja (új kiadás)
-8%
Betty Edwards
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Amin sosem leszünk túl - Knockmeout #1 (éldekorált)
-8%
Lucy Score
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
A képzőművészet nagykönyve
Ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €

Korábban megtekintett: