Jókai Mór

Jókai gondolatai

Jókai Mór (1825–1904) a magyar nyelv egyik legnagyobb művésze, valószínűleg a legtöbbet olvasott és egyben legtermékenyebb magyar író. Regényei (például A kőszívű ember fiai vagy Az arany ember) ma is kötelező olvasmányok az iskolások számára. Jókai roppant változatos és eseménydús életet élt: sokat utazott, barátságot kötött Petőfivel, tevékenyen részt vett az 1848–49-es szabadságharcban, ismerte Kossuth Lajost és Deák Ferencet, szerkesztett folyóiratot és volt országgyűlési képviselő is. Jelentős élettapasztalatára építő irdatlan életművéből embert próbáló feladat kiválogatni az önmagukban is megálló, tömör és tanulságos gondolatokat, aforizmákat. Jókai mégis maga vállalkozott erre 1884-ben, egy német kiadó felkérésére, majd tíz évvel később, ötvenéves írói jubileuma alkalmából a köztes időben íródott műveit felhasználva kiegészítette ezt a gyűjteményt. A könyv azonban, Jókai breviárium címmel, csak 1924-ben jelent meg a Révai Testvérek kiadásában. Jelen kötet válogatás a válogatásból: a Jókai által kiválasztott bölcsességekből szemezgettük ki a leginkább aktuálisakat és gondolkodásra serkentőeket. Gyűjteményünk 35 tematikus csoportban 450 olyan bölcsességet tartalmaz, melyek korunk emberének is útmutatóul szolgálhatnak, érdemesek arra, hogy rohanó világunkban megálljunk és értelmezzük őket, elgondolkodjunk rajtuk.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Tinta Könyvkiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 132
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 168 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-10
EAN 9789634094821
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A hobbit
-11%
J. R. R. Tolkien
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,13 €
A Douglas-nővérek 3. - Az álmok parfümériája - A parfüméria 3.
-11%
Charlotte Jacobi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Algot, Anna Stina és az áldott pálinka
-11%
Jonas Jonasson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Zulejka kinyitja a szemét (2. kiadás)
-11%
Guzel Jahina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,43 €
A másik lány
-11%
Annie Ernaux
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,77 €
A szerelemről és más démonokról (új borító)
-11%
Gabriel García Márquez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,62 €
Candide vagy az optimizmus
-12%
Voltaire
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,90 €
5,20 €
Állatfarm /Kemény
-11%
George Orwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €

Korábban megtekintett: