R. Tóth István

Ceruzarajzok

Néhány vers, mindegyik egy-egy utazás a 'tól' és az 'ig' között. Elindultunk, világraszóló tervekkel. Kik útnak indítottak és szerettek, adtak épp elég erőt az útra, s ahogy közeledünk az 'ig' felé, megjelennek a veszteségek, eltűnnek az álmok, elmennek az emberek, ezért az út néha már kényszer, ugyanakkor édes is. És megyünk, mintha vinnének.
Tömény életfilozófia, teremtéstől halálig tartó gondolatgyűjtemény R. Tóth István verseskötete, melynek száz verséből legalább kilencven a létezés értelmét kutatja, s végső soron a hit és a szeretet nélkülözhetetlenségében találja meg.
Természetesen nem maradnak szó nélkül az emberi élet olyan elmaradhatatlan sorskérdései sem, mint a szerelem, mely már tízéves korban is kopogtathat, s az évek fogytával sem távozik, a család, a születőkkel való találkozás és a távozóktól való búcsúzás feledhetetlen élménye.
"Történhet bármi is, a végtelennek része vagy" - ez és sok más kifejezetten filozófiai
eszmefuttatás teszi különlegessé R. Tóth István költészetét. Megállapításai, például az, hogy "ami él, annak nincs határa", nemcsak a versek, hanem a lét értelmén való töprengés kedvelőinek is ajánlhatók. Márpedig ők sokan vannak...

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Atlantic Press Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 136
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 170 g
Méretek (Sz-M-H) 142-197-10
EAN 9789635571130
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Elsuttogom százszor (éldekorált)
-8%
Bauer Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Csigaház (új kiadás)
-8%
Szabó Magda
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Szitakötő - Nemzedékünk regénye (új kiadás)
-8%
Vámos Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Vörös posztó (éldekorált)
-8%
Bauer Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A kőszívű ember fiai - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,40 €
10,49 €
Dreher-szimfónia - Komlótól a koronáig / Családregény négy tételben
Iglódi Csaba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
Rádiónk aranykora
-8%
Pataki Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A csokimikulásos lány
-8%
Háy János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: