J. D. Robb

Halálos szenvedély

J. D. Robb legújabb regényében Eve Dallas olyan elkövetőt hajszol, aki egy esküvőt megelőző bulit változtatott gyilkossági helyszínné. Egy forró, augusztusi estén Eve Dallas a férjével, Roarke-kal együtt őrülten száguld Manhattan utcáin a Mocskos Alja klub irányába, ahol egy vidám, hangos leánybúcsú torkollt váratlanul gyilkosságba. Az egyik menyasszonyt vértócsában fekve, megfojtva találták a privát szobában, ahol meglepetést akart átadni a párjának – két, nehezen kigazdálkodott, Hawaiira szóló jegyet. A többtucatnyi bulizó között alig lehet értékelhető szemtanút találni. Ezenfelül a helyszín régi, rossz emlékeket ébreszt Eve-ben, akire hajdan ugyanabban a szobában támadtak rá – de képes volt küzdeni a túlélésért. Ő igazságra talált. Most viszont neki kell igazságot szolgáltatnia a szerencsétlen, fiatal Erinnek. Eve jól ismeri ezt a fajta heves erőszakot, és a minden jel szerint előre megfontoltan elkövetett tett a remekül palástolt izzó szenvedély és a hűvös számítás illékony elegyét vetíti előre. Az ilyen esetet csak kemény munkával és engesztelhetetlen elszántsággal lehet felderíteni – és nem adja fel, amíg meg nem találja azt, aki még a nászút előtt porrá zúzta az ifjú pár álmait…

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Gold Book Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 392
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 360 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-28
EAN 9789634267416
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Nyomok a hóban
-8%
J. Jefferson Farjeon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
A legnagyobb kísértés
-9%
Vi Keeland
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,39 €
Sinners Atone - Vezeklő bűnösök (éldekorált)
-8%
Somme Sketcher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,25 €
20,47 €
Hívd haza a kanárikat (éldekorált)
-8%
Laura Barrow
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Kékestető (éldekorált) (új kiadás)
Palotás Petra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
Dante (éldekorált)
-8%
Sadie Kincaid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
A bosszú Pradát visel - Az ördög visszatér - Az ördög Pradát visel 2. (új kiadás)
-8%
Lauren Weisberger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Klisé (éldekorált)
-8%
Emma ZR
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €